Függőségek  

Bejegyezte: Bogriella



Evéskényszer - Bulímia
Evés nélkül nem élhetünk, tehát az evés élet-halál kérdése. Az étel nem kábítószer, ám ha túl sokat vagy túl keveset eszünk, akkor ehhez a tényhez különleges érzések kapcsolódhatnak, amelyektől függésbe kerülhetünk. Ez azt jelenti, hogy az evéssel is vissza lehet élni.

Az evési zavarok esetében tulajdonképpen nem tényleges szenvedélybetegségről van szó, sokkal inkább egy komplex pszichoszomatikus betegségről, amely a szenvedélybetegség jellemzőit is magában foglalja. Mit jelent az evéssel való visszaélés?
Aki azért éhezik, hogy egy grammot se szedjen magára, miközben a környezete teljesen normális súlyúnak találja, annak evészavara van. Ha egyik fogyókúra követi a másikat, miközben a test követeli a neki jogosan kijáró táplálékot, akkor hirtelen megjelenik a kényszer, hogy az érintett személy egyszerre hatalmas mennyiségű ételt fogyasszon el. Az evési zavarral küszködők rövid idő alatt akár 20 000 kalóriát is elnyelnek. Az elhízástól való félelmükben azonban nem képesek magukban tartani az ételt, kihányják. Így azután a kényszeres evéshez a hányás kényszere is társul. A kényszeresen evők és önmagukat hánytatók pontosan tudják, hol van a következő mellékhelyiség, ahol minden egyes grammtól azonnal megszabadulhatnak. Az orvostudományban nem alakult ki egységes álláspont arról, hogy a kényszeres evés és hánytatás (orvosi szakszóval: bulimia) szenvedélybetegségnek vagy neurotikus beidegződésnek tekinthető-e. Annyi viszont biztos, hogy a jelenség a szenvedélybetegség számos jellegzetességével rendelkezik. Aki örömmel eszik, amikor éhes, és észreveszi, mikor lakik jól, meg tudja tartani az étkezések közötti szüneteket úgy, hogy közben nem eszeget, az nem tartozik az evési zavarokkal küszködők közé.

Mindent felfalnak 
Németországi adatok alapján a bulimiában szenvedő betegek 90%-a nő. A nők 2-4%-a hajlamos a kényszeres evésre és önhánytatásra. A betegség többnyire a 20. életév előtt kezdődik, és kialakulása az esetek többségében a 20. és 30. életév közé tehető. Az érintettek túlnyomórészt magasabb iskolázottságúak, 60%-uk rendelkezik érettségivel. Nem lehet rajtuk észrevenni e betegséget, normál testsúlyúak, mégis túl kövérnek tartják magukat. Néhányan közülük legalább három ruhaméretet tartanak a szekrényükben, olykor 38-astól 46-os méretig, mivel a súlyuk gyakran változik. 
A kényszeres evésben érintettek falánksági rohamoktól szenvednek, amelyeknek nem tudnak ellenállni. Az evési roham csak akkor ér véget, ha sikerült csillapítani a farkaséhséget. E rohamok szinte mindennap jelentkeznek, és negyed órától akár négy óráig eltarthatnak. Ez alatt az idő alatt a kényszeres evők mindent befalnak, amit a konyhában találnak, kolbászt, kenyeret, vajat, több doboz bonbont, vagyis mindazt, ami a család táplálékául szolgálna. A kényszeres evés drága betegség, és állandó összeütközésekhez vezet a családtagok között, akik elől az érintettek mindent felesznek. Az étkezési orgia végén azután megszabadulnak a bevitt ételtől. A bulimiában szenvedők kétharmada naponta egyszer vagy kétszer hánytatja magát, egyharmaduk ennél többször, akár hatszor is egy nap folyamán. A hányás mellett sokan hashajtót is szednek, nem ritka a heti 300 tabletta fogyasztása sem. Ehhez jönnek még az étvágycsökkentők, úgyhogy az evészavarhoz még gyógyszerfüggőség is társul.

Milyen tünetek utalnak a bulimiára? 
A bulimiás nők erős teljesítménykényszer alatt állnak. Titkolják az evéssel való visszaélésüket mindaddig, amíg lehet, így tehát a drogosokhoz hasonlóan viselkednek. Azért teszik ezt, mert szégyellik magukat. Többnyire akkor esznek és adják ki magukból az ételt, amikor egyedül vannak otthon. A megváltozott étkezési szokások jelzésértékűek. Az evés-hányás-evés körforgása többször is megismétlődik egy nap folyamán. S hogy a hányást senki se vegye észre, a mosdóban folyatják a vizet vagy bekapcsolják a rádiót. Az étkezési zavarokkal küszködők elszigetelik magukat, elzárkóznak a baráti kapcsolatok és az azonos korúakkal folytatható szabadidős tevékenységek elől. Feltűnő náluk a depresszióra való hajlam, a nyugtalanság, a koncentrálási nehézség, a kedvetlenség vagy a túlzott jókedv, a felfokozott aktivitás, a megmagyarázhatatlan agresszió. 

Hogyan alakul ki a bulimia? 
Az evés és a hányás undort jelent az érintettek számára. A kényszeres evő és önhánytató undorodik önmagától, és ezt az elégedetlenségét nem megfelelő eszközökkel győzi le. Az evési zavar keletkezésének egyik előfeltétele az alacsony önértékelés. Emögött többnyire a gyerekkorból származó megoldatlan konfliktusok rejlenek, olyan fájdalmas érzések, amelyekkel szemben az érintett evéssel, illetve a „csak meg ne hízzak” szándékával akarja megvédeni magát. Gyakori, hogy már az anya is fogyókúrázott. A fogyókúra pedig az evési zavarok bevezetését jelenti. Több mint 500 fajta fogyókúra van jelen a piacon, eltart tehát egy darabig, míg mind kipróbálják...

A bulimia számos betegség forrása 
A hánytatás, illetve a hashajtó szerekkel való visszaélés testi következményei közé soroljuk a szívritmuszavarokat, a maradandó vesekárosodásokat, a megduzzadt pajzsmirigyet, a magnézium- vagy káliumhiányt, a nyelőcső sérüléseit, a cukorbetegséget és a vérnyomás-problémákat, a fogszuvasodást, a gyomortágulást, az ízületekben a folyadék felgyülemlését, a menstruációs zavarokat és a menstruáció kimaradását. A bulimia áldozatait nagy számban fenyegeti az öngyilkosság veszélye, mintegy 20%-uk kísérel meg öngyilkosságot. 

Hogyan kezelhető a bulimiás beteg? 
Az alkohollal és más kábítószerekkel ellentétben az evésről nem mondhatunk le. A terápia során éppen ezért elsősorban a páciens önbecsülésén kell „dolgozni”, és fel kell tárni azokat az érzéseket, amelyek e szenvedély mögött rejlenek. Az érintettek önsegélyező csoportokban keresnek olyan megoldási módokat, amelyek nem kapcsolódnak a kényszeres evéshez. A szenvedélybetegségeknek mindig megvan a történetük, és sohasem vezethetők vissza csupán egyetlen okra. Az evési zavarok kialakulásának egyik lehetséges okát a családban meglévő hibás evési szokásokban kereshetjük. Az étkezési problémákat a „derék emberek” szenvedélybetegségének is tekintik. A gyerekek nem élhették ki otthon heves érzelmeiket, és a tányért üresre kellett enniük...
A szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzését a gyerekkorban kell elkezdeni. Nagyon fontos a szülői példa, ám a szülők elképzelését a testükről és az étkezésről nem szabad a gyerekekre átvinni. A bulimia legjobb megelőzési módját a jó testi közérzet és az egészséges öntudat jelenti.

This entry was posted on 20:18 and is filed under , , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés