Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Február 25.
Tökéletlenségünk elfogadása

„Miért teszek ilyet magammal? – kérdezte egy asszony, aki le akart fogyni. – A csoportfoglalkozásokra úgy mentem el, hogy szörnyű bűntudatom volt, szégyelltem magam, ha megettem egy fél süteményt, s ezzel megsértettem a diétámat. Azután rájöttem, hogy mindenki csal egy kicsit, egyesek pedig sokat. Annyira szégyelltem magam a csoport előtt, mintha egyedül én volnék az, aki nem tartotta volna be az utolsó betűig az előírt étrendet. Most már tudom, hogy legalább annyira betartom, mint a legtöbben, néhány fogyókúrás társamnál pedig sokkal jobban.”

Miért is teszünk ilyet magunkkal? És most nem csak a fogyókúráról beszélek, hanem egész életünkről. Miért büntetjük magunkat azzal, hogy azt hisszük, hitványak vagyunk, mások pedig tökéletesek, legyen szó akár kapcsolatainkról, gyógyulásunkról vagy valamilyen sajátos célról?

Akár magunk, akár mások felett ítélkezünk, ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó.

Sokkal pontosabb és jótékonyabb hatású, ha azt mondjuk magunkról, hogy nincs velünk semmi baj. Ez nem egyenlő azzal, hogy nem követünk el hibákat, melyeket majd ki kell javítani, sem azzal, hogy nem térünk le időről időre a helyes ösvényről, sem pedig azzal, hogy képtelenek vagyunk a fejlődésre. Mindössze azt jelenti, hogy összes vargabetűnkkel együtt nagyjából megmaradunk a helyes úton. Ha ezt fölismerjük, és biztatjuk is magunkat, segítjük a továbbhaladásunkat.

Ma szeretni és bátorítani fogom magam. Azt mondom magamnak, hogy amit teszek, jó, és örülni fogok ennek a tudatnak.

Ugyanezt csinálom olykor-olykor, mint a meditáció elején említett asszony. Nekem nem elég a jó és a megfelelő, a tökéletes kell. Emlékszem lány koromban és később is, amikor megszülettek a gyerekeim, kemény diétára fogtam magam, szó szerint éheztem. Aztán a 12 Lépéses Programban is hol nagyon lefogytam, vagy éppen jó pár kilót híztam. Most éppen a gömbölydedebb formámban tündöklök és vigyázok arra, hogy mit eszem és mennyit.
 Mostanában értettem azt meg, amikor szerintem nálamnál jobb és eredményesebb emberről halottam és elkezdtem irigyelni, mert elérte a kitűzött célját, elgondolkodtam az irigységemen és rájöttem, semmi szükségem rá, nincsen okom senkit sem irigyelni, úgysem látok bele a szűk életébe. Ez hasonló ahhoz, amikor egy jó pasit látok és mellette a feleségét/barátnőjét, kapásból irigykedem, aztán rájövök, szükségtelen, őt más unja.
Nehéz nekem a középúton maradnom, amikor belátom, igen, elégedett vagyok az életemmel. Többször előfordul velem az elégedetlenség, mint az elégedettség, viszont az is igaz, régebben, CSAK elégedetlen voltam saját magammal. Tehát még ha csúszkálok is erre-arra, az úton vagyok.

This entry was posted on 17:27 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés