Napi meditáció (Melod Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 21.
Tedd mérlegre a kötelezettségeidet

Figyelj a kötelezettségeidre!
Sokan félünk elkötelezni magunkat, mégis mérlegelnünk kell: mi az ára egy-egy kötelezettségnek? Biztosnak kell lennünk abban, hogy ez vagy az a kötelezettség megfelelő.
Sokunknak van olyan története, amikor fejest ugrott valamilyen elkötelezettségbe anélkül, hogy mérlegelte volna ennek árát vagy lehetséges következményeit. És amikor már nyakig benne volt, rájött, hogy igazából nem is akarta.
Némelyek attól félnek, hogy elveszítenek valamilyen lehetőséget, ha nem kötelezik el magukat. Ez igaz lehet. Mégis mérlegelnünk kell, hogy megtegyük-e. Világosan kell látnunk, vajon jó lesz-e nekünk. Ha nem, egyenesen és őszintén tudatnunk kell ezt magunkkal is, a másikkal is.
Légy türelmes! Kutass a lelkedben! Várj, amíg nem kapsz világos választ! Nem kell elsietve, pánikszerűen elkötelezni magad! Várd ki, amíg megtelsz nyugodt bizalommal, és tudod, hogy kötelezettséged jó lesz neked.
Ha egy belső hang nemet mond, légy elég bátor ahhoz, hogy bízz ebben a hangban.
Nem ez az utolsó esélyünk. Nem ez az egyetlen lehetőségünk. Ne essünk pánikba! Nem kell belemenni olyasmibe, ami nem jó nekünk, még akkor sem, ha ennek ellenkezőjéről próbáljuk meggyőzni magunkat, ha úgy gondoljuk, hogy vállalnunk kell. Gyakran jobban bízhatunk intuíciónkban, mint intellektusunkban.
A kezdeti izgalomban lehet, hogy nem vesszük észre a következményeket. Ez az, amin el kell gondolkodnunk.
Ne hagyjuk, hogy sietségből, hirtelen fellángolásból vagy félelemből kötelezzük el magunkat. Jogunk van feltenni a kérdést: „Jó lesz ez nekem?” Jogunk van megkérdezni, hogy helyes-e, amire készülünk.
Istenem, vezess ma kötelezettségvállalásaim tekintetében. Segíts igent mondanom arra, ami a javamat szolgálja, és nemet arra, ami nem. Komolyan megfontolom, mielőtt egy ügynek vagy személynek elkötelezném magam. Időt szánok arra, hogy eldöntsem, vajon igazán akarom-e. 

Régebben a szeretni és a szeretve lenni vezetett. Úgy gondoltam, ha ÉN mindent megteszek egy kapcsolatért, akkor az működni is fog. Nagyot tévedtem, nem láttam az alapot, a fától az erdőt.
A 12 Lépéses csoportokban tanultam meg azt, hogy egy párkapcsolathoz két ember szükséges és ennek a két embernek együttesen hasznos akarni a kapcsolatot, minden nap tenni érte. A jó kapcsolat nem alakul ki csak úgy magától, ezért meg kell dolgozni. Hát én dolgoztam, mígnem egyszer azon kaptam magam, egyedül húzom a kettőnk szekerét. Nagy felismerés volt! Próbáltam megbeszélni a gyerekeim apjával, süket fülekre talált. Próbáltam hisztizni, ez sem járt eredménnyel. Amikorra sikerült teljesen feladnom a kapcsolatom illúzióját, megkönnyebbültem.
Ma már nem húzom, hanem hagyom. Benne élek még ugyan, mégis már jól elvagyok, ő békén hagy és én is békén hagyom őt. Valamiféle szabadságot tapasztaltam meg. Tudom mi a dolgom, amit fizikailag meg kell tennem magamért és a kapcsolatért - takarítás, mosás, főzés - és más semmi. Tudom, mivel aktív függő emberrel élek együtt, a szeretetet nem remélhetem, hiszen aki éli a függőségét, saját magát sem szereti, éppen ezért mást sem tud. Régebben úgy hittem, én csinálok valamit rosszul, magamat okoltam, mert nem kaptam meg tőle azt, amit szerintem meg kellett volna kapnom. Emiatt rettenetesen szenvedtem.
Hála a 12 Lépéses csoportoknak és a Társaimnak, ma már tisztán látom azt, miben és kivel élek együtt. Van egy olyan szlogen a 12 Lépéses csoportokban a párkapcsolatra vonatkozóan, "választhatsz, vagy benne maradsz, DE! békésen, vagy befejezed". Egyszer befejeztem már, ezért írom, hogy a gyerekeim apja és nem azt, hogy a férjem. Aztán másfél év múlva újból belevágtam, több ok is vezetett akkor. Ma sem bántam meg a döntésemet, kellett nekem még ez a megtapasztalás, hogy ne bagatelizáljam el a jeleket, melyeket minden egyes esetben tisztán láttam, csak az egom nem engedte közelebbről megvizsgálni, mert ÉN választottam. A saját választásom hibáival volt a legnehezebb szembenéznem, nagyon lassú folyamat volt, mégis megérte.
Most élek egy olyan kapcsolatban, amely viszonylag békés, csakis akkor robbanok, amikor a káoszigényemnek erre szüksége van és ez egyre ritkább. Már tudom, jobbat érdemlek és azt is, hogy a változtatás lehetősége az én kezemben van, azt viszont nem tudom, mikor fogok élni is vele.
Több dolog mellett egyre feltétlenül tanít ez a kapcsolat, amit kiemelnék, türelemre, alázatra, ami nem egyenlő a megalkuvással.

This entry was posted on 17:12 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés