Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 1. 
A düh elengedése

Gyógyulásunk közben gyakran szóba kerül a harag. Igen, mondjuk, ezt az érzést mindenki ismeri. Igen, a gyógyulás célja, hogy megszabaduljunk a haragtól és nehezteléstől. Tudjuk, teljesen rendjén való, hogy olykor elönt a düh.

Hát… lehet, hogy így van, de…

A harag erős és néha ijesztő érzés. Lehet, jótékony hatású, amennyiben nem hagyjuk, hogy nehezteléssé keményedjék, vagy nem használjuk faltörő kos gyanánt, másokat bántalmazva vagy büntetve.

A harag, figyelmeztető jelzés. Valamilyen megoldandó problémára utal. Máskor arra figyelmeztet, hogy ki kell jelölnünk határainkat. Néha pedig ez az utolsó energia-kitörés, mielőtt el tudjuk engedni a szóban forgó problémát.

Néha viszont egyszerűen csak létezik. Jelenlétét semmivel nem kell igazolnunk. Különben sem lehet afféle helyre kis csomagba gyömöszölni. És semmi szükség arra, hogy miatta elfojtsuk azt, ami ki akar törni.

Ne higgyük bűnösnek magunkat, ha dühösek vagyunk. Soha ne higgyük bűnösnek magunkat.

Lélegezz mélyeket, és ne szégyellj semmilyen érzelmet.

A haragot sem. Ezzel együtt is felelősséget vállalhatsz viselkedésedért.

Ha ma mérges leszek, átérzem, és szabadjára engedem. Megfelelő módon és biztonságban tudom kezelni.

A düh, a harag és a neheztelés...
Amíg aktívan éltem a függőségemet, szinte folyamatosan dühös voltam és haragudtam, természetesen mindig másra... hittem ezt akkor. Csakis saját magamra haragudtam, megakadályozott a szabad életben a függőségem. Amióta a 12 Lépéses Programot megismertem és lépegetem a Lépéseket, rájöttem, szabad nekem minden érzésemet megélnem, a lényeg, ne marasztaljam őket, hanem engedjem el. Sokszor azért vagyok dühös, mert nem az én akaratom szerint történik valami az életemben, ez a tehetetlenség dühe. Amikor felismerem, hogy hiányzik az Első Lépésem második fele - tehetetlen vagyok, életem irányíthatatlanná vált - tehát én akarom ismét irányítani az életemet, rendszerint hamar leteszem a mérgemet. Hiszen nem irányíthatok, embereket, helyzeteket, eseményeket. Az Első Lépés második felével tudom ezt magamban helyre tenni.
A neheztelés már nehezebb dió, mert maradni akar. Ha neheztelek, órákig képes vagyok fortyogni és másnap mint a kifacsart citrom, úgy ébredek. Tudom, nem jó nekem, mégis olykor szükségem van rá. Neheztelni a hozzám legközelebb állókra szoktam, idegen embereknél hamar elpárolog a mérgem.
A lényeg mégis az, hogy saját magamnak bocsátok meg a legnehezebben, saját magamra neheztelek a legtovább. Igyekszem mégis megbocsátanom magamnak a múlt tévedéseit és a jelen hibáit is. Úgy gondolom a lényeg, a hajlandóság és az, tanítható legyek.
Volt olyan időszak az életemben, amikor átestem a ló másik oldalára és elfelejtettem haragudni. Aztán egy idő múlva nem tudtam miért, mitől érzem magamat rosszul.
Úgy tanultam az előttem járóktól, ahhoz, hogy a középutat megtaláljam, szükséges megélnem mind a két végletet.  

This entry was posted on 19:30 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés