Gyógyuló társaimmal dolgoztam együtt. Addig nem is volt baj, amíg egy bizonyos teszt mutatója jóval az övék alatt volt. Amikor elértem hatékonyságban az ő szintjüket, akkor kezdődött a piszkálódás. Eszembe nem jutott az, hogy féltékenyek és irígyek a feljődésemért. Mint előtte mindig, akkor is azt hittem, velem van a gond, nem láttam a valóságot. Annyira kikészítettem magam, hogy felmondtam. Csak jóval később jöttem rá több dologra, amikor már távolabbról vizsgálhattam az okokat. Az első meglátásom a naívságom volt, egyeszerűen nem akartam tudomásul venni, beteg és gyógyuló emberekkel dolgozom együtt, akiknek ugyanaz a függőségük, mint nekem, gyógyulnak a maguk tempója szerint és ott tartanak, ahol éppen tartanak. Azt hittem, ugyanúgy örülnek a sikereimnek, mint ahogyan én, egyszerüen nem értettem jó sokáig a helyzetet. Rájöttem arra is, hogy másfél év alatt, teljesen kifutottam a karrieremet, feljebb semmiképpen nem léphettem, ugyanis a közvetlen főnökeimmel dolgoztam együtt. Éreztem én mindent ezzel kapcsolatban, viszont nem mertem vagy nem voltam hajlandó magamban a nevén nevezni a meglátásomat. Mivel tapasztalatlan voltam gyógyulásom alatt a munkahely vonatkozásában, elkezdtem ugyanúgy működni, mint gyerekkoromban, vagy mint a házasságom első 15 évében, csakis magamat okoltam és mivel még egy bőrt nem tudtam lehúzni magamról, megbetegedtem és ezzel kényszerítettem rá magamat arra, hogy felmondjak, hiszen nagyon nem jól éreztem én már akkor magam abban a közegben.
Rájöttem arra is, azért kellett végig szenvednem teljesen ezt az utat, mert a munkát nagyon szerettem, sosem volt még olyan munkahelyem ezelőtt, ami igénybe veszi a fizikumomat, szellememet és a lelkemet is. Szerettem a feladataimat és jól meg is oldottam őket. Természetesen hibáztam is, hiszen aki nem dolgozik, nem hibázik.
Több év távlatából ma már tudom, bármit teszek, bármit is mondok, bárhogy is állok anno ki magamért, semmiképpen sem maradhattam volna azon a munkahelyen. Nekem ott másfél év adatott meg.
0 megjegyzés