A 12 Lépéses Program előtti életemben nálam teljesen egybefolyt a másokkal való törődés és a gondjaik átvállalása. Ez legjobban igaz volt a szüleimmel való kapcsolatomban. Mint egy megszállott, segítettem és sütöttem a vasárnapi töltött csirkéket, közben meg teljesen figyelmen kívül hagytam a saját érdekeinket és ezen belül is az enyémet. Akkoriban azt hittem, ez a felelős magatartás. Ma már tudom és jó pár éve tudom azt, hogy ez megint a szeretetükért való kuncsorgás volt, még egy bőrt lehúzva magamról.
Amikor a Társaim a 12 Lépéses Programokban elmondták saját megéléseiket, többek között azt, hogy egy függő ember, aki még éli a függőségét, nem tud szeretni, hiszen a választott függésével lassú öngyilkosságot követ el saját magán és a családtagjait is megbetegíti a betegsége, akkor tudtam párhuzamot vonni, a szüleimmel kapcsolatosan és jöttem rá arra, hogy az én gondoskodásom is abból ered, mert azt várom, hogy ŐK szeressenek saját magam helyett engem.
Nehéz volt kiszabni a határaimat és saját magam felé fordítani a figyelmemet. Sok súrlódás volt a szüleimmel ez miatt, Ők azt hitték már nem szeretem Őket, mert nagyon ritkultak az "ellátmányok", hiába mondtam el nekik azt, hogy meg KELL húznom a nadrágszíjat. A határaimat tartottam, mindennek ára van, az önszeretetnek is.
0 megjegyzés