Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 14.
Önbizalom

Gyógyulásunk során olykor a legzavarbaejtőbb fogalom lehet a bizalom. Kiben bízzunk meg? Miért?
A legfontosabb az önbizalom elsajátítása. Az egyik legrosszabb, ami velünk történt, hogy elhittük, nem bízhatunk magunkban.
Mindig akad valaki, aki azt mondja, nem bízhatunk magunkban, nem tudunk megállni a lábunkon, semmire se vagyunk jók. Mindig vannak, akik hasznot húznak abból, ha nem bízunk magunkban.
A félelem és a kétely ellenségünk. A pánik ellenségünk. A zavarodottság szemben áll velünk.
Az önbizalom az a gyógyító ajándék, amit bízvást megadhatunk magunknak. Hogyan juthatunk hozzá? Úgy, hogy megtanuljuk. És mihez kezdünk a tévedéseinkkel, azokkal az időszakokkal, amikor azt hittük, nem bízhatunk magunkban? Fogadjuk el, és csak azért is bízzunk magunkban.
Mi tudjuk, mi a legjobb nekünk. Tudjuk, mi a helyes. Ha tévedünk, ha változtatnunk kell, ehhez is megkapjuk az útmutatást, de csak akkor, ha bízunk mai magunkban.
Kérhetünk támogatást, és megerősítést másoktól is, de az önbizalom a legfontosabb. Ne higgy a félelemnek! Ne higgy a pániknak! Bízhatsz magadban, saját józan eszedben, kiállhatsz a magad igaza mellett, betölthet a saját fényed. Megvan benned a fény, ami a mai naphoz szükséges. Ami majd a holnaphoz kell, meg fogod kapni holnap.
Bízzunk magunkban, és tudni fogjuk, kiben bízhatunk. Bízzunk magunkban, és tudni fogjuk mit tegyünk. Ha mégis úgy érezzük, semmiképpen nem bízhatunk magunkban, bízzunk abban, hogy Isten elvezet az igazsághoz.
Istenem, add, hogy elengedjem a félelmet, a kételyt, a zavart – önbizalmam ellenségeit. Segíts, hogy békével és bizalommal eltelve haladhassak előre. Segíts, hogy napról, napra növekedjék a magamba és Beléd vetett bizalmam.

Nekem, mint függő embernek nem volt és olykor még ma is alig van önbizalmam. Míg éltem a függőségemet, azt hittem van önbizalmam és csak később derült ki, hogy összekevertem az egoval, a megfeleléssel.
Önbizalmamat olyan módon szedegettem össze apránként, hogy megtettem olyan dolgokat, amikről éreztem, hogy helyes lenne megtennem, viszont nagyon nem akartam. Ilyen volt első lépésben az, hogy elkezdtem 12 Lépéses Csoportokba járni és a gyűlések alatt a tőlem telhető legőszintébben beszélni saját magamról, az érzéseimről, első sorban a félelmeimről.
Emlékszem, amikor eljöttem az első pár gyűlésről, mennyire csodálkoztam saját magamon, hogy ott voltam, végig csináltam. Aztán a másik fontos lépés az volt, hogy válasszak magamnak szponzort a csoportból, egy olyan segítőt, akinek hasonló az életútja az enyémhez, akinek a történetével a legjobban tudok azonosulni és megbízom benne. Nehéz volt megtennem, mivel bíztam az előttem haladókban, a tapasztalataikban, mégis megléptem, magamért. Odaálltam a kiszemelt hölgy elé - fontos, hogy szponzornak azonos nemű társat válasszunk, a romantika elkerülése miatt, kivételt képez ez alól, az azonos neműekhez való vonzódás, akkor ellenkező neműt ajánlatos választani - remegett kezem, lábam, mert ugye a visszautasítás is benne van/lehet a pakliban és megkértem, lenne-e a szponzorom. Már elő is vett egy papírlapot, felírta rá a telefonszámát és elmondta nekem, a nap melyik szakában érem otthon. Nagyon boldog voltam!
Később rájöttem, az önbizalmamat úgy tudom összeszedegetni, ha saját magamért - legelőször a gyógyulásomért - teszek fontos lépéseket.
Nagyon fontos az, hogy minden esetben hagytakozzak az érzéseimre, mert azok nem csapnak be. Amikor rájuk hagyatkozom, jól vagyok, a gyógyulás útján járok. Amikor meg a gondolataim irányítanak, letagadom, megdumálom velük az érzéseimet, elbagatelizálom vagy egyszerűen tudomást sem veszek róluk, akkor szoktam bajban lenni, mert engedem, hogy az ego vegye át az irányítást. Ilyenkor rohamosan kopik az összekapirgált önbizalmam, belépnek a 12 Lépéses Program előtti érzések, magyarul, ilyenkor élem a betegségemet. Aztán, amikor már jól kikinlódtam magamat, alaposan eleget tetem a káoszigényemnek, észbe kapok, belátó leszek az alázat segítségével és máris visszasegítettem magam a gyógyulás útjára.
Igen, így van ez, kicsit erre csúszok, kicsit arra, a lényeg mégis az, hogy visszatalálok a gyógyulás útjára.

This entry was posted on 19:09 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés