Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 17.
Megerősödés

Képes vagy gondolkodni. Képes vagy érezni. Meg tudod oldani a problémáidat. Tudsz vigyázni magadra.
Ezek a szavak többet segítettek nekem, mint a legalaposabb és legmegfontoltabb tanácsok.
Milyen könnyen a kételkedés csapdájába esünk, akár magunkról, akár másokról van szó!
Ha valaki valamilyen problémáról számol be, mi az első reakciónk? Azt hisszük, nekünk kell megoldanunk helyette? Azt hisszük, a jövője függ attól, hogy tanácsot tudunk-e adni neki? Ha így van, ingoványos talajon állunk; a gyógyulás útja nem erre vezet.
Hogyan reagálunk, ha valaki valamilyen érzéssel küszködik vagy egyszerre többféle érzés szorongatja? Azt hisszük, nem éli túl? Hogy nem jó ilyesmiket éreznie? Hogy nem úszhatja meg ép bőrrel?
Ha ismerősünk egyszer csak azzal szembesül, hogy felelősséget kell vállalnia életéért és viselkedéséért, mi a válaszunk rá? Az, hogy nem képes rá? Hogy nekünk kell megmentenünk a teljes összetöréstől? A kudarctól?
És hogyan reagálunk, ha mi szembesülünk egy problémával, egy érzéssel, vagy nekünk kell felelősséget vállalnunk magunkért? Hiszünk magunkban és másokban? Bízunk az emberek erejében és képességeikben – beleértve magunkat is? Vagy ez az erőt a problémákban, az érzésekben, a felelőtlenségben fedezzük föl?
Megtanulhatjuk, hogyan ellenőrizzük magunkat. Hogy mielőtt válaszolnánk, fontoljuk meg, mi legyen a válaszunk. „Sajnálom, hogy ilyen problémád van. De tudom, hogy rá fogsz jönni a megoldásra… Úgy sejtem, bizonyos érzelmekkel küszködsz. De tudom, hogy fel fogod dolgozni őket.”
Mindannyian elsősorban önmagunkért vagyunk felelősek. Ez nem jelenti azt, hogy nem törődünk másokkal, hogy ridegek és számítóak vagyunk, és megvonunk minden támogatást másoktól. Azt jelenti, hogy megtanuljuk úgy szeretni őket – és magunkat – hogy nekünk is javunkra váljék. Hogy olyan barátokkal tartunk fenn kapcsolatot, akik úgy szeretnek és támogatnak bennünket, hogy profitáljunk belőle.
Hinni az emberekben, hinni problémamegoldó képességükben, hinni abban, hogy vigyázni tudnak magukra – ez nekünk is nagy ajándék.
Ma azon leszek, hogy önzetlen és erőt adó támogatásban részesítsek másokat, és én is ezt kapjam tőlük. Azon leszek, hogy higgyek magamban és másokban, abban a kölcsönös képességünkben, hogy megfelelően tudjuk kezelni az érzelmeinket, meg tudjuk oldani a problémáinkat, és felelősséget tudunk vállalni magunkért.

Régebben meg akartam menteni embereket, olyanokat, akik küzdöttek bizonyos problémával. Amikor ez nem sikerült, csak álltam tehetetlenül, nem értettem, miért választott másik utat, amikor ÉN! a javát akartam, JÓT! akartam, NEKI!
A 12 Lépéses Program segített elindulnom azon az úton, amelyen megértettem, nem menthetek meg senkit önmagától, csakis saját magamat. Gyűléseken tanultam meg, hogy nem utasítok, nem adok tanácsot, csakis a saját megéléseimről beszélek, első szám, egyes személyben. Ez valamiféle védelem is a másikkal szemben és egyfajta tisztelet is vele kapcsolatban, ugyanis megengedem neki, hogy dönthessen úgy, ahogy akar. Ha viszont utasítom, "tanár-diák" szerepet játszom, máris átalakul a kapcsolatunk, nem vagyunk egyenrangú partnerek, ő lejjebb kerül. Amikor egyenrangú partnerként kezelem, sokkal nagyobb a mozgás lehetőség. Ha tanácsokat adok, utasítom, és meg is fogadja valamelyik tanácsomat és a dolog rosszul sülne el, okolhat engem. Amikor nem adok tanácsot, hanem elmondom a saját tapasztalataimat adott dologgal kapcsolatban, övé a választás teljes felelőssége és a döntésé is.
A biztatás nagyon jó dolog. A gyerekeimnél is szoktam alkalmazni, "biztos vagyok abban, hogy meg fogod tudni oldani", tudom, hogy képes vagy rá, bízom benned"... stb.
Mégis az a legjobb, amikor saját magamnak mondok biztató mondatokat, ezzel növelve az önbecsülésemet.

This entry was posted on 17:55 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés