A 12 Lépéses Program segített elindulnom azon az úton, amelyen megértettem, nem menthetek meg senkit önmagától, csakis saját magamat. Gyűléseken tanultam meg, hogy nem utasítok, nem adok tanácsot, csakis a saját megéléseimről beszélek, első szám, egyes személyben. Ez valamiféle védelem is a másikkal szemben és egyfajta tisztelet is vele kapcsolatban, ugyanis megengedem neki, hogy dönthessen úgy, ahogy akar. Ha viszont utasítom, "tanár-diák" szerepet játszom, máris átalakul a kapcsolatunk, nem vagyunk egyenrangú partnerek, ő lejjebb kerül. Amikor egyenrangú partnerként kezelem, sokkal nagyobb a mozgás lehetőség. Ha tanácsokat adok, utasítom, és meg is fogadja valamelyik tanácsomat és a dolog rosszul sülne el, okolhat engem. Amikor nem adok tanácsot, hanem elmondom a saját tapasztalataimat adott dologgal kapcsolatban, övé a választás teljes felelőssége és a döntésé is.
A biztatás nagyon jó dolog. A gyerekeimnél is szoktam alkalmazni, "biztos vagyok abban, hogy meg fogod tudni oldani", tudom, hogy képes vagy rá, bízom benned"... stb.
Mégis az a legjobb, amikor saját magamnak mondok biztató mondatokat, ezzel növelve az önbecsülésemet.
0 megjegyzés