Gyerekként sírós voltam, nagyon érzékeny. Sokszor mondogatta apám, "már megint bőgsz?!", minek sírsz, mi bajod van?!", és amikor elmondtam a bánatomat, elbagatelizálta. Azt üzente, az én szomorúságomnak nincsen helye a családban. Itthon csakis elbújva tudtam sírni, nehogy emiatt megint megszégyenítsen.
A 12 Lépéses csoportokban tanulom, hogy semmivel sem nagyobb értékű és semmivel sem kevesebb az én bánatom más emberekétől és nyugodtan vállaljam fel az érzéseimet, mert hozzám tartoznak. Nehéz, viszont nem lehetetlen. A 12 Lépéses Program egy életre szóló program, nincsen megszabva az, hogy bizonyos időn belül el kell "végezni", akár egy iskolát. Mindenki a saját tempója szerint gyógyul, úgy, ahogy az a legmegfelelőbb neki.
0 megjegyzés