Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 18.
Biztonság

Ha rosszul működő családban élünk – akár gyerekként, akár felnőttként – ennek egyik hosszan tartó hatása, hogy nem érezzük biztonságban magunkat.
A kapcsolati függőség legtöbbször azért alakul ki, mert ezt a hiányzó biztonságot keressük. Ezért aztán megpróbálunk uralkodni a másikon, ővele foglalkozunk, miközben elhanyagoljuk magunkat vagy elfojtjuk saját érzéseinket.
Ha szeretettel, gondoskodással fordulunk önmagunk felé, megtanulhatjuk, hogyan érezhetjük magunkat jól és biztonságban.
Ez gyakran bekövetkezik, ha részt veszünk a Tizenkét Lépéses program vagy más támogató csoport összejövetelein. Akkor is biztonságban érezhetjük magunkat, ha valamelyik jó barátunkkal vagyunk együtt, vagy valami nekünk tetsző dolgot cselekszünk. Néha pedig akkor is, ha kinyújtjuk a kezünket valaki más felé.
Biztonságban vagyunk. Lazíthatunk. Lehet, hogy mások nem voltak mindig elérhetők számunkra, de most azt tanuljuk, hogy mi mindig elérhetőek legyünk magunknak.
Ma arra összpontosítok, hogy megadjam magamnak azt az érzést, hogy biztonságban vagyok, ezért jól érzem magam.

Mivel rosszul működő családban nőttem fel, legelső emlékeim szerint, már 3 éves koromban kezdett kialakulni a társfüggésem, a megfelelésem. Emlékszem, hogy sírtam az óvodában reggelente és nap közben is, mert annyira hiányzott anyu. Egyszer, amikor értem jött, meghallottam mit beszélgetnek az óvónénivel. Az óvónő mondta anyámnak, hogy ma is sírtam és anyu nagyon szomorú volt emiatt. Rájöttem, ahhoz, hogy jó kedve legyen, nem szabad sírnom többé. Másnap egész délelőtt nyeltem vissza a könnyeimet, folyamatos gombóc volt a torkomban, nagyon erőlködtem, hogy még véletlenül se sírjam el magam és amikor anyu jött értem délután, megdicsértek az óvónővel együtt, mert az nap nem sírtam. Nagyon mély ez az emlék bennem, a sírással még most is vannak gondjaim, amikor érzem, sírnom kell, egy reflex elzárja az útját. Nem mindig, úgy tapasztaltam csakis akkor, amikor nem érzem magam biztonságban. Emlékszem egy Al-Anon gyűlésre, ahol az előttem szóló sírva beszélt. Utána én kaptam szót és végig sírtam a mondandómat. Nem azért, mert ő sírt, hanem azért, mert hosszú idő óta bennem rekedtek a könnyek és a tapasztalat, amit megosztottam, ezzel kapcsolatos volt. Biztonságban éreztem magam, a Társaim meg sorba adogatták nekem a papírzsebkendőket.
Gyerekként sírós voltam, nagyon érzékeny. Sokszor mondogatta apám, "már megint bőgsz?!", minek sírsz, mi bajod van?!", és amikor elmondtam a bánatomat, elbagatelizálta. Azt üzente, az én szomorúságomnak nincsen helye a családban. Itthon csakis elbújva tudtam sírni, nehogy emiatt megint megszégyenítsen.
A 12 Lépéses csoportokban tanulom, hogy semmivel sem nagyobb értékű és semmivel sem kevesebb az én bánatom más emberekétől és nyugodtan vállaljam fel az érzéseimet, mert hozzám tartoznak. Nehéz, viszont nem lehetetlen. A 12 Lépéses Program egy életre szóló program, nincsen megszabva az, hogy bizonyos időn belül el kell "végezni", akár egy iskolát. Mindenki a saját tempója szerint gyógyul, úgy, ahogy az a legmegfelelőbb neki.

This entry was posted on 17:15 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés