Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Március 25.
Az aggódás elengedése

Mi lenne, ha biztosan tudhatnánk, hogy minden jól alakul, ami miatt aggódunk?

Mi lenne, ha biztosan tudhatnánk, hogy valamely emésztő problémánk a lehető legjobbkor fog megoldódni? Mi több, azt is tudhatnánk, hogy három év múlva még hálásak is leszünk ezért a problémáért és megoldódásáért?

Mi lenne, ha tudhatnánk, hogy legszörnyűbb félelmeink is a javunkat szolgálják?

Mi lenne, ha biztosak lehetnénk abban, hogy mindaz, ami addig történt és ezután történik, éppen így volt megtervezve, mert így szolgálta érdekeinket?

Mi lenne, ha biztosak lehetnénk abban, hogy akiket szeretünk, éppen azokat a dolgokat élik át, melyekre szükségük van ahhoz, hogy azokká váljanak, akiknek szánták őket? Mi több, biztosak lehetnénk abban, hogy képesek felelősséget vállalni magukért, így nekünk nem kell irányítanunk őket, s felelősséget vállalni helyettük?

Mi lenne, ha biztosra vehetnénk, hogy a jövő jól alakul, és rendelkezésünkre áll minden útmutatás és forrás ahhoz, hogy kezelni tudjuk, amivel szembesülünk?

Mi lenne, ha tudnánk, hogy minden rendben lesz, és az égvilágon semmi miatt nem kell aggódnunk? Mit tennénk akkor?

Gondtalanul élveznénk az életet.

Ma tudni fogom, hogy nem kell aggódnom semmiért. Ha mégis aggódnék, tudni fogom, hogy magam döntöttem így, és igazából nincs szükség rá.

Régebben rengeteget aggódtam, szinte folyamatos vendég volt nálam.
A 12 Lépéses Programban tanulom az elfogadást és az elengedést. A Program előtti életemben azt sem tudtam, hogy létezik ilyesmi, úgy emlékszem, ezeket a szavakat itthon nem is használtuk.
Nagy rácsodálkozással és megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy a tudatos életem nélkülözhetetlen hozzátartozói, mondhatom úgy is, alapok.
 Elfogadom azt, amin változtatni nem tudok. Hol könnyebben megy, hol nehezebben, a lényeg a hajlandóság és az meg van bennem. Elfogadom, hogy embereket, helyzeteket és eseményeket nem tudok megváltoztatni, csakis a saját gondolkozásomon tudok változtatni.
Nehezebb elfogadnom, amikor egy olyan döntést hoztam, ami után még szoronghatok, mert engedtem, hogy irányítson a betegségem, mondjuk a túl sokat akarás. Ennek elfogadásához az vezet, illetve megkönnyíti, hogy meg tudjak bocsátani magamnak, amikor azt mondom, mivel most ezt nem a legjobban oldottam meg, úgyis hoz elém az élet majd hasonló helyzetet, akkor jobban figyelek és igyekszem kordában tartani a betegségemet, nem engedve a sugalmainak. Mivel elfogadtam, máris belép az elengedés. Általában már nem bántom magam miatta, kivételt képez az, amikor ugyanabba a gödörbe többedszerre is beleesem.
Tulajdonképpen nem az aggódás megszokása miatt szoktam mostanság is aggódni, hanem a hibáim lehetséges következményei miatt. Mert hibázni azt szoktam és biztos vagyok benne, hogy még fogok is.
Ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgaim, emberi számítások szerint, jócskán van közöm hozzá. Tehát, amit emberileg meg tudok tenni, általában megteszem - most már több esetben jól döntök és kevesebbszer engedem, hogy a betegségem döntsön helyettem - és amikor megnézem, hogy mint ember, már tehetetlen vagyok, olyankor bízom rá a Felsőbb Erőre, "legyen meg a Te akaratod" és működik az elfogadás és rögtön a velejárója az elengedés. Ilyenkor már nem rágódom a dolgon. 

This entry was posted on 18:32 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés