Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Április 4.
A konfliktusok megbeszélése

„ A gyógyulás több mint hogy fogjuk a kalapunkat és odébbállunk. Megtanulhatunk ott maradni és foglalkozni a problémákkal. Igazi, jól működő kapcsolatokat építhetünk ki.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
A problémák és konfliktusok életünk és emberi kapcsolataink részei. A problémák megoldásának és a konfliktusok megtárgyalásának képességét idővel ki lehet fejleszteni, és ahogy az idő halad, javítani lehet.
Ha nem vagyunk hajlandók a kapcsolatainkban jelentkező problémák kezelésére és megoldására, ezt előbb-utóbb dühöt, az áldozattá válás érzését idézheti elő, hatalmi játszmák sarjadhatnak belőle, melyek csak súlyosbítják a problémát, és pocsékolják időnket, energiánkat.
A problémák halmaza végül a kapcsolatok megszakadásához vezet.
Ha nem vagyunk hajlandók szembenézni egy problémával és megoldani, újra és újra az utunkba állhat.
Némely problémákat nem tudunk úgy elrendezni, hogy mindenki elégedett legyen. Néha éppen egy-egy korlát felállítása okozza a gondot, és nem lehet igazán megbeszélni. Ilyenkor világosan látnunk kell, mit akarunk és mire van szükségünk és meddig mehetünk el.
De vannak olyan problémák, amelyeket alaposan át lehet gondolni, meg lehet tárgyalni, és kölcsönösen kielégítő eredményt lehet elérni. A megoldásra gyakran adódnak olyan reális lehetőségek, amelyeket észre sem veszünk, amíg nem határozzuk el, hogy szembenézünk a kapcsolatainkban keletkezett problémákkal ahelyett, hogy menekülnénk előlük.
Először is hajlandónak kell lennünk a probléma felismerésére, a vádaskodás és szégyen elengedésére, és a kreatív megoldásokra kell összpontosítanunk. A sikeres megtárgyaláshoz és problémamegoldásukhoz pontosan tudnunk kell, meddig mehetünk el, mert így nem pazaroljuk az időt olyasmire, amiről esetleg szó sem lehet.
Meg kell tanulnunk felismerni, mire van szükség, és mit akar mindkét fél, és hogyan lehet ezt elérni. Megtanulhatjuk a rugalmasságot úgy, hogy ne legyünk túl rugalmasak. Ha két, egymás iránt elkötelezett ember bizalmas kapcsolatban van, rá fognak jönni, hogyan kell a konfliktusaikat és problémáikat úgy megoldani, hogy mindkettőjük javára váljék.
Ma nyitott leszek arra, hogy megbeszéljem a kapcsolataimban adódó problémákat. Megkeresem az egyensúlyt, hogy ne legyek se túl szerény, se túl követelőző. Igyekszem kellő rugalmasságot tanúsítani a problémák megoldásában. 

Amíg nem mentem férjhez, próbáltam én itthon megbeszélni és elmondani a problémáimat. Ha olyan volt, ami kintről jött - iskolai, barátnővel kapcsolatos, gyakorlati helyemmel kapcsolatos - a szüleim szinte minden esetben mellém álltak és tőlük telhetően segítettek. Legtöbb esetben elég volt, ha meghallgattak. Akkor volt a gond, amikor családon belüli problémáról volt szó. Minden esetben apu akarata érvényesült. Megkérdeztek engem is, aztán úgyis az lett a vége, amit apu akart. Mondok egy nagyon egyszerű példát, ami ugyan nem a probléma kezelésről szól, viszont nagyon jól szemlélteti a "gyere ide - menj el" játszmát, ami kihatott később életemben a problémák NEM kezelésére.
Apu feltette a kérdést, hogy vasárnap mi legyen az ebéd. Mondtam valamit, amit én szívesen megettem volna. (akkoriban nem szerettem a húst, valószínűleg valami főzelék félét mondhattam)
Elmondta az öcsém is, hogy mit szeretne enni, talán anyu is. Addig csűrték csavarták, amíg a vasárnapi ebéd az apám egyik kedvence lett, pörkölt nokedlivel. Nagyon sokszor eljátszotta ezt, azt sugalmazva vele, hogy fontos vagy, fontos nekem a kívánságod, véleményed, DE! mégsem vagy annyira fontos, hiszen úgyis azt eszi az egész család, amit én akarok. Hosszú évekig nem tudtam megenni a pörköltet nokedlivel, a vadast (marha húsból) a mai napig nem szeretem, ez volt a másik kedvenc kajája.
Ezekkel a játszmákkal megtanított arra, hogy magamban tartottam a véleményemet, hiszen úgyis az van, amit a másik akar. Az én véleményem nem számít.
A rehab előtti két munkahelyemen nem volt gond, ott kiadták a munkát és megcsináltam. A rehabban viszonylagos szabad kezet kaptam és ott már ki kellett volna állnom a meglátásaim, véleményem és saját magam mellett és nagyon valószínű az, hogy a fent említett játszmák miatt nem mertem. Egyszerűen nem értettem a dolgot, fogalmam nem volt arról miért történik az, ami történt. Idő kellett hozzá, amíg rájöttem, a saját Negyedik Lépésem kapcsán.
Ugyanez fordult elő a házasságomban is. Hosszú évekig nem mertem elmondani a volt férjemnek, hogy én nem így képzeltem el a kapcsolatunkat, hogy mennyire keveset ad, hogy részt sem vesz a családunk életében... stb. Emlékszem, mennyire szégyelltem és mennyire féltem vállalni az észrevételeimet, saját magamat. Úgy éltem meg, hogy rögtön összedől a világ. Akkor voltam bátor, amikor éltem a függőségemet, olyankor el mertem neki mondani. Választ nem kaptam. És akkor még azt hittem, biztos velem van a baj, valamit én csinálok rosszul.
A 12 Lépéses Program gyógyító hatásának köszönhetően többször meg akartam vele beszélni és el is mondtam, a házasságunkkal kapcsolatos meglátásaimat, akkor is süket fülekre találtam. A lényeg mégis az, elmondtam. Többször előfordult, hogy kértem változtasson, könyörögtem, sírtam, mígnem eljött az az idő, hogy már nem volt sem kedvem, sem erőm ezzel foglalkozni. Rájöttem, nem fog megváltozni, mert nem is akar.
Nehéz nekem új helyzetekben és emberekkel vállalnom a saját véleményemet konfliktusok esetén, mégis valahogy úgy hozza az életem, egyre többször sikerül. Akkor működik a legjobban, amikor itt és most kell megbeszélni a dolgokat, amikor nincsen idő felkészülnöm. És ilyenkor újból elcsodálkozom mennyire jól ment a dolog, legjobban ismételten azon, hogy én még erre is képes vagyok és nem akárhogy! Aztán, amikor mégsem tudom oly módon kezelni azt a bizonyos konfliktust és visszanézve rájövök, hibáztam, azt is vállalom. Elnézést kérek és máris rendben a lelkem. 

This entry was posted on 16:27 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés