A 12 Lépéses Programban tanulom, hogy erre nekem minden nap szükséges odafigyelnem.
Nem azt jelenti, hogy elfojtsam az érzéseimet közben, csak azt az égető, sürgető, kényszert kezeljem, ami túlzottan indulatossá tesz. A türelmet valóban nem lehet erőltetni, viszont tudatosan figyelni rá és tanulni, azt lehet.
Így tanítottam magam.
Este, amikor eljött a lefekvés ideje - a gyerekeim ekkor még kicsik voltak - tudatosan kezdtem el arra figyelni, hogy türelmes legyek, ne indulatoskodjak velük. Együtt pakoltuk el legtöbbször a játékokat vagy ha nekem más dolgom volt és nem tudtam segíteni és kicsúsztunk az időből, mondjuk 10 percet, azt mondtam magamnak, türelem, ettől nem fog összedőlni a világ. Éreztem a sürgető, indulatos, megszokott érzéseket, mivel tudtam, ezek károsak nekem, többször előfordult, hogy imával intettem türelmesebbre magam. Ezt alkalmaztam a boltban sorbaállás közben is. Az ima mindig megnyugtatott és így van ez a mai napon is.
Megtapasztaltam, én nem lehetek annyira dühös, amennyire csak képes vagyok dühös lenni, mert annyira rápörgök, hogy átesek a ló másik oldalára. Megmutatom a dühömet, meg is élem, viszont attól óvakodom, hogy túlzásba vigyem, hogy a dühöm irányítson. Kitombolja magát és egy pillanattal se marasztalom tovább, engedem, had menjen. Nekem luxus, ha haraggá növesztem.
Tanítottam magam a kötésen keresztül türelmesebbnek lennem, amikor egy új mintát tanultam és egy idő után nem úgy ment, ahogy azt én elképzeltem. Ilyenkor is az imával nyugtattam magam, vagy a "lassan siess!" szlogennel.
0 megjegyzés