Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Április 18.
Szabadság

Gyerekkorunkban sokan éreztük úgy, hogy elnyomnak, hogy áldozatok vagyunk. Felnőttként esetleg mi magunk nyomjuk el magunkat.
Egyesek nem jönnek rá, hogy ha másokról gondoskodva nem jelölnek ki bizonyos határokat, továbbra is áldozatnak fogják érezni magukat.
Egyesek nem értik meg, hogy ha áldozatként gondolnak magukra, továbbra is elnyomottak lesznek.
Egyesek nem tudják, hogy szabadságunk kulcsa a saját kezükben van. Ez a kulcs pedig az önbecsülés és a saját magukról való gondoskodás.
Kimondhatjuk, amit gondolunk, és érthetjük pontosan úgy, ahogy mondjuk.
Nem kell másoktól várnunk, hogy megadják nekünk, amire szükségünk van. Vállaljunk felelősséget magunkért. Ha megtesszük, szélesre tárul előttünk a szabadság kapuja.
Lépjünk be rajta!
Ma belátom, hogy szabadságom kulcsa a kezemben van. Nem veszek részt többé saját elnyomásomban. Felelősséget vállalok magamért, és hagyom, hogy mások azt tegyék, ami tetszik.

Egészen addig folyamatosan áldozatnak éreztem magam, amíg el nem kezdtem kimondani - a 12 Lépéses Program hatására - saját érzéseimet, véleményemet, meglátásaimat. Addig én nyomtam el saját magam a félelmeim által és a szinte nulla önbecsülésemmel.
A saját érzésem kimondása volt a legnehezebb a házasságomban. Úgy gondoltam, ha vállalom azt, aki valójában vagyok, már nem kér belőlem. Sokáig, nagyon sokáig féltem ettől. Aztán ahogy múlt az idő szépen kezdtem meglátni azt, akit valójában választottam és úgy éreztem, ebből én már nem kérek. Még így is, hónapoknak kellett ahhoz eltelnie, hogy ki tudjam mondani a végső szót.
Sokszor elgondolkodtam azon, régebben - lány koromban - nem okozott problémát egy-egy kapcsolat befejezése és nem értettem, a házasságomban eltöltött évek alatt miért súlyosbodott a társfüggésem. Aztán rájöttem - némi segítséggel, amiért nagyon hálás vagyok - azért, hogy együtt maradjunk, én mindenféle lelki nyavalyákat csináltam magamnak, ezzel elhitetve magammal azt, hogy a gyerekeim apja nélkülözhetetlen a számomra. Ez volt a ragasztója a kapcsolatunknak. És még az, hogy rögeszmésen hittem abban, majd az én kedvemért meg fog változni. Nem fog, ezzel ma már tökéletesen tisztában vagyok.
Nem hittem el, hogy meg tudok birkózni magam is a problémáimmal, a család gondjaival, holott végig ezt tettem és teszem a mai napon is. A változás annyi - ami nem is kevés - hogy ma már nem érzem áldozatnak magam, tudatosan választottam őt újból vissza, magam és a gyerekeim mellé.
Mindenképpen növeli az önbecsülésemet a tisztán látásom, a kapcsolatommal kapcsolatos illúzióktól (talán) mentes életem. Kissé egyhangú így, ezt bátran beismerem, viszont legalább azzal tisztában vagyok, kivel is élek együtt és ez számomra mindenképpen előrelépés. Természetesen nem jöhettem volna rá minderre, ha saját magamon nem kezdek el dolgozni - több mint tizenhat évvel ezelőtt - ezért szinte párhuzamosan történtek a saját és a kapcsolatom felismerései, rádöbbenései.
Jó pár éve komoly határokat húztam ki a magam védelmében a kapcsolatomban és ezekből nem engedek. A határaim kijelölése és megtartása nagyban hozzáse
gít ahhoz, hogy ne érezzem magam a mai napon sem mártírnak, sem áldozatnak. 

This entry was posted on 19:14 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés