Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Április 29.
Kapcsolatok kezdeményezése.

Sokszor jobban megismerhetjük magunkat abból, milyen emberekhez vonzódunk.
Ahogy haladunk a gyógyulás útján, megtanuljuk, hogy most már nem kezdeményezhetünk kapcsolatokat csupán a vonzalom alapján. Megtanulunk türelmesnek lenni, fontos tényeket figyelembe veszünk, és feldogozzuk az illetőről kapott információt.
Gyógyulásunk során igyekszünk egészségesen közeledni az emberekhez. Azokhoz, akik valójában, nem pedig a lehetőségeikhez vagy ahhoz, amilyenek reményeik szerint.
Minél jobban feldolgozzuk a magunk családi problémáit, annál kevésbé lesz szükség arra, hogy ezt olyanokkal együtt tegyük, akikhez vonzódunk. Ha lezárjuk múltbeli ügyeinket, új, egészségesebb kapcsolatokat teremthetünk másokkal.
Minél inkább úrrá leszünk azon a szükségletünkön, hogy túlzott mértékben gondoskodjunk másokról, annál kevésbé fognak vonzani azok, akik folyamatos gondoskodást igényelnek.
Minél jobban megtanuljuk szeretni és tisztelni magunkat, annál inkább vonzódunk azokhoz, akik szeretnek és tisztelnek bennünket, és akiket mi is nyugodtan szerethetünk és tisztelhetünk.
Lassú folyamat ez. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz. Hogy éppen milyen típusú emberekhez vonzódunk, az nem alakul ki egyik pillanatról a másikra. Olyanokkal fogunk kapcsolatot kezdeményezni és fenntartani, akikkel kell, és amíg meg nem tanuljuk, amit kell – az időtől függetlenül.
Mindegy, kivel kerülünk kapcsolatba, és mit fedezünk fel ebben a kapcsolatban, most is rólunk szól a mese, nem a másikról. Ez a gyógyulás magja, reménye és ereje.
Kapcsolataink kezdeményezése és alakítása közben is megtanulhatunk vigyázni magunkra. Megtanulhatjuk, hogy lassan haladjunk. Megtanulhatjuk, hogy odafigyeljünk. Megengedhetjük magunknak, hogy hibázzunk, akkor is, amikor jobban tudjuk.
Felhagyhatunk azzal, hogy Istent okoljuk rossz kapcsolatainkért, és felelősséget vállalhatunk értük. Megtanulhatjuk élvezni az egészséges kapcsolatokat, a rosszakból pedig mihamarabb kiszállhatunk.
Megtanulhatjuk, hogy azt keressük, ami nekünk jó, ahelyett, hogy azt lesnénk, mit szeretne a másik.
Istenem, segíts figyelnem, hogyan viselkedem kapcsolataim kezdeményezésekor. Segíts felelősséget vállalnom magamért, és megtanulnom azt, amit kell. Bízom abban, hogy be fognak lépni az életembe azok, akikre szükségem van. Belátom, hogy ha egy kapcsolat nem jó nekem, jogom van ahhoz, hogy ne menjek bele, még ha a másik a maga szempontjából hasznosnak gondolná is. Megnyílok a kapcsolataimban rejlő tanulságok előtt, hogy így készüljek fel a lehető legjobb kapcsolatokra.

A vonzódásom bizonyos típusú emberekhez és a választásom határozza meg azt, hogy a gyógyulásban éppen hol tartok.
A 12 Lépéses Program előtti életemben inkább kapaszkodtam a szerintem, nálam erősebb emberekbe. Később, már a 12 Lépéses Program javaslatai alapján megláttam a saját választásaimat az emberi kapcsolatok területén. Az eredmény siralmas volt, viszont minden egyes kapcsolatom (akár baráti, akár párkapcsolatról volt szó) jellemezte azt az ismert közeget, ahonnan jöttem.
Nekem csak a zűrös pasik kellettek, a jó fiúk unalmasak voltak.
Istenem, de szép emlék! - jártam egy fiúval - lehettem úgy 17 éves. Megbízható volt, a randikra pontosan érkezett, udvarias volt, kedves és nagyon szeretett engem. Eleinte én is őt, aztán meguntam. Nem volt, ami dobálja a káoszigényemet. Szakítottam vele, nyolc hónapnyi együtt járás után. És milyen a sors, mennyire körbejár, a középiskolában az Ő lánya és az én lányom osztálytársak lettek.
Ő volt az egyetlen olyan kapcsolatom, amelyben szerepelt a tisztelet, megbecsülés, odafigyelés, bizalom. A mai gondolkodásommal, tapasztalataimmal, visszafelé boncolgatva az életemet rájöttem, Isten tálcán kínálta nekem a páromat és nekem nem kellett.
Minden egyes baráti kapcsolatnál figyelmeztetett az a halk hang a lelkemben, engedjem el őket. Nem hallgattam rá. Nekem erősebb, határozottabb figyelmeztetésre volt szükségem, fájdalmakra, szomorúságra. Ezekből már értettem és azonnal lezártam azokat a "baráti" kapcsolataimat.
Egyetlen barátom van, három éves korom óta ismerem, még együtt bújtunk el az oviban a babaház mögé a tesóink elöl. Vele folyamatosan tartom azóta is a kapcsolatot. Emlékszem, általános iskolás korunkban - akkor még szombaton is jártunk iskolába és mi osztálytársak voltunk - minden egyes szombaton, a haverjával megvártak iskola után, hazáig kergettek és folyton megvertek. Én meg ordítottam a házunk előtt a parkolóban, közben menekültem előlük, a szüleink meg az emeletről nézték a műsort. (egy házban laktunk csak mi a harmadik emeleten, ő meg a negyediken, pont felettünk)
Ahogy gyógyulgatok a 12 Lépéses Program áldásos hatására, rájöttem, régebben mennyire menekültem a határozott férfiak elöl. Féltem tőlük. Ma már nem, becsülöm azt a férfit, aki tudja mit akar, véghez is viszi és őszinte. Nem ilyennel élek, DE! ez még változhat. 

This entry was posted on 18:17 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés