Napimeditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Április 24.
A munkához kapcsolódó feladatok

Azok a spirituális és gyógyulásunkat elősegítő tanulságok, melyeket munkánk közben szerzünk, gyakran az életünk más területeink esedékes tanulságokat tükrözik.
Azok a rendszerek, melyekkel munkás életünkben kapcsolatba kerülünk, gyakran hasonlóak azokhoz, melyekben élünk és szeretünk. Ezek a rendszerek tükrözik problémáinkat, és segíthetnek a tanulságok levonásában.
Lassan megtanulunk bízni magunkban munkánk során? És hogy állunk ezzel otthon? Megtanuljuk-e kijelölni a határokat, kifejleszteni önbecsülésünket, megküzdeni félelmeinkkel és kezelni érzéseinket?
Ha belenézünk munkánk történetébe, valószínűleg úgy találjuk, hogy aktuális problémáinkat, fejlődésünk állomásait tükrözi. Ahogy valószínűleg most is.
Ami a mát illeti, elhihetjük, hogy pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell – otthon és a munkánkban is.
Ma elfogadom jelenlegi munkakörülményeimet. Elgondolkodom azon, hogy amit most tanulok az életben, mennyire felel meg annak, amivel a munkámban szembesülök. Ha nem látom a megfeleléseket, addig gyűjtöm a tapasztalatot, amíg világossá nem válik előttem. Istenem, segíts, hogy elfogadjam a mára rendelt munkámat. Segíts, hogy nyitott legyek, és megtanuljam, amit kell. Segíts bíznom abban, hogy ez jóra vezet.

Régebben úgy működtem a munkahelyemen is, mint bárhol máshol. A megfelelés irányított és valamiféle józanság is. Olyan helyen dolgoztam - az egyik szakmám megszerzése után - ahol teljesítmény bérben fizettek. Három féle munka folyamat volt azon a részlegen, ahol én dolgoztam, én az első folyamatban vettem rész. Előfordultak anyaghiányos (így neveztük) időszakok és észrevettem, hogy ilyenkor többen az én részlegemből átmentek a második részleghez és ott folytatták tovább a munkát. Megkérdeztem az egyiküket (ő később nagyon jó barátnőm lett), miért teszi? Azt felelte, jobban megy az idő, ha már úgyis itt kell lenni nyolc órában, inkább dolgozik, amivel pénzt keres. Teljesen igaza volt! Én is így tettem, megtanultam a második fázis munkáját és amikor nálunk anyaghiány volt, mentem oda dolgozni. Egyszer fordult elő velem, hogy a harmadik fázis munkáját is elvégeztem. Szerettem olyan embernek hinni magam azon a munkahelyen, aki nélkülözhetetlen. És szerettem, amikor a munkám lévén IS megbecsülnek. Bezsebeltem a dicséreteket, hiszen ilyeneket csakis a munkahelyemen kaptam.
A 12 Lépéses Programban eltöltött idő alatti munkahelyemmel kapcsolatos megéléseimről írtam már, a lényege az volt, egy idő után, amikor elismerés helyett fenékbe billegetést kaptam (teljesen jogtalanul) a volt főnökeimtől, és mivel nem értettem a dolgot, teljes egészében lebénultam és olyan beteggé tettem magam, hogy felmondtam. Azt hiszem némi rafinációval mégis kéne rendelkeznem, vagy valamilyen úton-módon meg kéne tanulnom, mert én nagyon naiv vagyok ezen a területen, úgy hiszem, ha én elfogadom és szeretem a munkatársaimat, ők is ugyanígy éreznek és abszolút nem lép fel az irigység, féltékenykedés...
Itthon jobban, hogy úgy mondjam, már erőteljesebben, határozottabban működök.
Régebben azért tettem dolgokat, legalább háromszor annyit, mint általában más háztartásokban tesznek az asszonyok, hogy a gyerekeim apjának az elismerését, dicséretét kivívjam. Aztán a 12 Lépéses Program megtanította nekem azt, tanuljam meg ÉN, saját magamat elismerni, megdicsérni, és amit leteszek a családi asztalra, azt megbecsülni.
Hiszem és vallom, ebben a pénz orientált világban (és most nem az szól belőlem, hogy én itthon vagyok, nem dolgozom munkahelyen), az asszonyoknak otthon van a helyük, hogy teljes egészében azzal tudjanak foglalkozni, amire teremtődtek, a gyerek neveléssel és a családdal, háztartással.
Bevallom, nekem semmi kedvem 50kg-os zsákokat cipelnem, semmi kedvem karriert csinálnom (holott akaratlanul is megtettem és nagyon rövid idő alatt három munkahelyemen is - csak ennyi volt, nem dolgoztam több helyen), és semmi kedvem falakat festenem és parkettáznom és napi 20 órát dolgozni másoknak, másokért csakis azért, hogy legyen KARRIEREM. Mert manapság ez a divat.
Emlékszem úgy tíz éves lehettem, betegen feküdtem itthon, már lázam nem volt és anyu visszament dolgozni. Nagyon féltem, anyámat akartam. Azt akartam, mellettem legyen, de nem volt itt, dolgozott. És én is ugyanezt tettem - akkor még menekültem saját magam elől - egy évesen beadtam a kislányomat a bölcsődébe, mert DOLGOZNOM KELLETT. Ma már tudom, NEM KELLETT csak nem találtam magam a saját bőrömben, nem tudtam hova tartozom, hol a helyem...
Ezeket mindattól függetlenül mondtam el, hogy MA milyen a világ, csakis az én belső megéléseimet tükrözi és a hovatartozásomat.  

This entry was posted on 18:20 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés