"Ha valamit megpróbálunk irányítani, éppen az fog irányítani minket és életünket."
A fenti mondatot még sosem fogalmaztam így meg magamnak. Teljességgel igaz.
Amikor a volt férjem érzéseit próbáltam irányítani/manipulálni, visszaütött, a számomra fontos személyre fókuszáltam saját magam helyett. És így voltam apuval is. Az ő gondolatait próbáltam meg kitalálni, az ő fejével próbáltam meg gondolkozni, amikor hazaért a munkából, lestem milyen a hangulata... stb. Irányított az illúzió, a társfüggésem.
Amikor elkezdtem használni szerként az alkoholt, az alkohol elkezdte irányítani az életemet. Elérkezett az az idő, amikor az volt életem központi kérdése, miből és hogyan fogom tudni beszerezni a következő adagomat.
Amikor kávét ittam kávéval, a koffein irányította az életemet. Szerettem a koffein által elért feldobottság érzését, míg nem egyszer rosszul lettem tőle és évek óta semmilyen koffeines italt meg nem iszom. Sem kávét, sem teát, sem colát, de még a capuccinos töltött csokit sem eszem meg.
Hasonló elvonással járt a koffein megvonása nálam, mint az alkoholé, holott természetesen nem akkora intenzitással. Reszkettem hetekig, olyan érzésem volt jó sokáig, mint ha az agyamat köd lepné... hiányzott a koffein okozta tettre készség, feldobódottság érzése. De hát valamit, valamiért. Inkább nem élek vele, hiszen szerként használtam. Irányította a reggeleimet, a délelőttjeimet, ebéd után is kellett kávé, aztán délután is és este is... előfordult, ha olyan helyen voltam, ahol csak nescaffe volt, hazajöttem főzött kávét inni. Amúgy nagyon szerettem a kávé ízét, - gyerekkoromban a kávés fagyi volt a kedvencem - ugyanúgy, mint a bor ízét anno. Egy idő után meg már csak az érzés volt a fontos, amit az alkohol vagy a koffein adott.
Igen, így van ez, amikor valamit irányítani akarok, az fog engem irányítani.
Alázat, türelem, elfogadás, elengedés és akkor semmi baj nincsen.
0 megjegyzés