Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 7.
A félelem elengedése.

Kapcsolati függőségünk magja a félelem. Félelmünk arra indíthat, hogy irányítani próbálunk különféle helyzeteket, és közben elhanyagoljuk magunkat.

Sokan oly régóta élünk félelemben, hogy már nem is címkézzük félelemnek. Megszoktuk, hogy aggódunk, és levertek vagyunk; ezt érezzük normálisnak.

A béke és megnyugvás kényelmetlen is lehet.

Esetleg valamikor helyénvaló és hasznos volt a félelem. Esetleg ez indított arra, hogy védjük magunkat, valahogy úgy, ahogy a katonákat segíti a félelem a túlélésben. De most, a gyógyulás útjára lépve, már másképp látjuk a dolgot.

Itt az ideje, hogy köszönetet mondjunk régi félelmeinknek túlélésünkért, majd búcsút intsünk nekik. Isten hozott béke, bizalom, elfogadás és biztonság! Nincs szükségünk többé a sok félelemre. Odafigyelhetünk egészséges félelmeinkre, és szélnek ereszthetjük a többit.

Megteremthetjük magunknak a biztonság érzését. Biztonságban vagyunk. Elköteleztük magunkat arra, hogy vigyázunk magunkra. Bízhatunk és szerethetjük magunkat.

Istenem, segíts elengednem a félelem igénylését. Helyettesítsd azzal, hogy békét akarjak. Segíts, hogy odafigyeljek egészséges félelmeimre, és elbocsáthassam a többit.

Amikor még kicsik voltak a gyerekeim, időszakosan féltem attól, hogy váratlanul meghal az apjuk, egyedül maradok velük... ilyesmi előfordult a családban, a sógornőm egyedül maradt a gyerekeivel, a kisebbik akkor volt óvodás, amikor meghalt az apja... féltem, hogy ez velem megismétlődhet.
Aztán, most, hogy már a 12 Lépéses Program segítségével gyógyíthatom magam, időszakosan képes vagyok a teljes ráhagyatkozásra, máskor meg nem. Amikor nem, akkor félek. Utólag rájöttem, hogy a félelem jelezi nekem, én akarok irányítani az életemben helyzeteket, eseményeket, olyanokat, amik fölött nincsen hatalmam. Ilyenkor visszaveszek a társfüggésemből egy darabot és olyasmitől félek, ami nincs is itt... mi lesz ha. Ahogy rajtakapom magam ezen, azonnal elkezdek imádkozni és kis idő múlva megnyugszom.
Tehát, a félelemben bízhatok, jelez nekem, ahogy megjelenik, látszólag teljesen ok nélkül, ilyenkor a gondolataimat szükséges figyelnem, mert a betegségem vette át az irányító szerepet az életem felett és nem a Felsőbb Erőben való bizalom, a ráhagyatkozás, az elfogadás, a béke és a nyugalom.
Írtam egyik meditációnál, hogy mostanában csak este imádkozom, nappal csak elvétve, emiatt többet szorongok, mint azelőtt. A dolog ennyibe is maradt, elvitte a muskátlizás az imáimat. Ültettem, szép lett az erkélyünk, örülök neki.
Amikor rosszul érzem magam, azonnal az imához nyúlok, amikor nagyon jó dolog történik velem, akkor is megköszönöm Istennek, hálás vagyok érte. Amikor meg kissé szürkébbek a napjaim vagy erősen rákoncentrálok egy célomra - nem fontos, hogy kiemelkedően nagy cél legyen, elég nekem a rászűkülésre egy virág ültetés is - olyankor elfelejtek imádkozni... igyekszem ezen változtatni.
És most elmondom az imát:
 
Istenem, adj lelki békét, annak elfogadására, amin változtatni nem tudok,
Bátorságot, hogy változtassak amin tudok,
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

This entry was posted on 18:39 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés