Aztán, most, hogy már a 12 Lépéses Program segítségével gyógyíthatom magam, időszakosan képes vagyok a teljes ráhagyatkozásra, máskor meg nem. Amikor nem, akkor félek. Utólag rájöttem, hogy a félelem jelezi nekem, én akarok irányítani az életemben helyzeteket, eseményeket, olyanokat, amik fölött nincsen hatalmam. Ilyenkor visszaveszek a társfüggésemből egy darabot és olyasmitől félek, ami nincs is itt... mi lesz ha. Ahogy rajtakapom magam ezen, azonnal elkezdek imádkozni és kis idő múlva megnyugszom.
Tehát, a félelemben bízhatok, jelez nekem, ahogy megjelenik, látszólag teljesen ok nélkül, ilyenkor a gondolataimat szükséges figyelnem, mert a betegségem vette át az irányító szerepet az életem felett és nem a Felsőbb Erőben való bizalom, a ráhagyatkozás, az elfogadás, a béke és a nyugalom.
Írtam egyik meditációnál, hogy mostanában csak este imádkozom, nappal csak elvétve, emiatt többet szorongok, mint azelőtt. A dolog ennyibe is maradt, elvitte a muskátlizás az imáimat. Ültettem, szép lett az erkélyünk, örülök neki.
Amikor rosszul érzem magam, azonnal az imához nyúlok, amikor nagyon jó dolog történik velem, akkor is megköszönöm Istennek, hálás vagyok érte. Amikor meg kissé szürkébbek a napjaim vagy erősen rákoncentrálok egy célomra - nem fontos, hogy kiemelkedően nagy cél legyen, elég nekem a rászűkülésre egy virág ültetés is - olyankor elfelejtek imádkozni... igyekszem ezen változtatni.
És most elmondom az imát:
Istenem, adj lelki békét, annak elfogadására, amin változtatni nem tudok,
Bátorságot, hogy változtassak amin tudok,
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.
0 megjegyzés