Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 12.
Meghittség.

Megengedhetjük magunknak, hogy közel kerüljünk az emberekhez.
Sokan hordoznak mélyen bevésett mintákat arról, hogyan szabotálják kapcsolataikat. Némelyek ösztönösen véget akarnak vetni egy kapcsolatnak, mihelyt az eléri az intimitás, a másikhoz való közelség bizonyos szintjét.
Ha közel kezdjük érezni magunkat valakihez, megtörténhet, hogy az illető valamely jellembéli fogyatékosságára összpontosítunk, s akkorára nagyítjuk, hogy nem látunk tőle semmi mást. Visszavonulót fújhatunk vagy eltaszíthatjuk magunktól, hogy távolságot teremtsünk kettőnk között. Elkezdhetjük kritizálni, s ezzel a viselkedéssel biztos sikerül távolságot teremteni. Vagy irányítani próbáljuk, ami szintén lehetetlenné teszi az intimitást. Esetleg igyekszünk meggyőzni magunkat arról, hogy nincs is rá szükségünk. Vagy ellenkezőleg: folyton nyaggatjuk igényeinkkel. Néha azzal ártunk magunknak, hogy olyanokhoz próbálunk közel kerülni, akik ezt nem engedik – esetleg azért, mert szenvedélybetegek. Néha azért választunk magunknak éppen ilyen embert, hogy jó előre vészkijáratot biztosítsunk a valódi közelség idejére.
Attól félünk, hogy elveszítjük magunkat. Hogy a közelség erőtlenné tesz, és nem tudjuk megóvni integritásunkat.
Gyógyulásunk alatt felismerjük, hogy nyugodtan közel kerülhetünk másokhoz. Ehhez biztonságot kínáló, egészséges embereket választunk. Az intimitás nem önmagunk vagy életünk feladása. Ahogy egy bizonyos ember mondta: élhetünk erőnkkel akkor is, ha közel állunk valakihez, sőt akkor is, ha a másiknak birtokában van valami, amire szükségünk van.
Ma nem állok ellen az intimitás vágyának. Hagyom, hogy az lehessek, aki vagyok; hagyom, hogy mások is önmaguk lehessenek, és élvezzem a velük való kapcsolatot és az ennek nyomán kialakuló jó érzést.

Régebben teljesen úgy működtem, hogy felnagyítottam valamelyik nekem nem tetsző tulajdonságát annak a pasinak, akivel éppen jártam, aztán nagyon rövid időn belül ki is léptem a kapcsolatból.
Férjet úgy választottam magamnak, akivel továbbra is élhetem az elhagyatottság érzését, amit a szüleimmel megtapasztaltam. Aztán, pont emiatt szóltam, hisztiztem többször a házasságunk elején és még akkor is igényem volt erre, amikor már bőven a 12 Lépéses Programban voltam. Aztán ez szép lassan, az évek múlásával elkopott. Ma már nincsen arra energiám, és kényszerem sem, hogy azért jeleneteket rendezzek, hogy kicsikarjam a gyerekeim apjától azt az érzelmi közelséget, azt a törődést, amit megadni nem tud nekem.
Volt egy kapcsolatom, ahol jelen volt, megérinthetett a meghittség. Nagyon megdolgoztam érte, számomra teljesen idegen pályán mozogtam. Nehéz volt bizonyos helyzetekben felvállalnom, megmutatnom teljesen önmagam, mégis sikerült és ez közelebb hozott bennünket egymáshoz. Eddig csak őt engedtem ennyire közel magamhoz az életemben, senki mást. Szép emlék és hálás vagyok azért, hogy ebben a kapcsolatban megtapasztalhattam, milyen a meghittség.
"Ahogy egy bizonyos ember mondta: élhetünk erőnkkel akkor is, ha közel állunk valakihez, sőt akkor is, ha a másiknak birtokában van valami, amire szükségünk van."
Régebben ezt teljesen félreértelmeztem. Azt hittem, ha ellenkezek egy kapcsolatban, élek az erőmmel, akkor nem fognak szeretni. Nem volt ez véletlen, hiszen itthon is így működött, amint elkezdtem apuval vagy anyuval ellenkezni, vitatkozni, érvelni próbáltam a saját véleményem mellett, máris sértődés lett a részükről a dolog vége és kemény elutasítás.
A meghitt kapcsolatomban tapasztaltam azt meg, hogy egészséges kiállnom a saját véleményem mellett, és azt is, milyen jó egy dologról elvitatkozgatni és egyáltalán nem baj az, ha nem értünk mindenben egyet. Tisztelettel meghallgatta az én véleményemet, figyelt rám és én is így tettem az övével kapcsolatban. 

This entry was posted on 17:10 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés