Régebben nem is tudtam, hogy hazudozok. Mindig azt hittem magamról, hogy egy őszinte ember vagyok. Aztán az AA gyűléseken vettem észre, mindjárt a legelsőn - tudjátok, említettem egy előbbi meditációnál, hogy az első AA gyűlésen is hazudtam, méghozzá a nem ivós napjaim számát illetően - és nagyon elszégyelltem magam emiatt. Megfogadtam, hogy a lehető legőszintébb leszek a mai napon saját magamhoz, csak így van értelme a gyógyulásomnak, mert ha nem így teszek, visszaeshetek és tudtam/tudom azt, számomra az végzetes lehet.
Említettem azt is, hogy az első években, főleg a legelső józanodásban eltöltött évemben, minden nap kapcsolatban voltam a szponzorommal és azokról a dolgokról beszéltem neki, amik szégyennel, bűntudattal töltötték meg a lelkemet és amiket nagyon el akartam hallgatni. Tudtam, hogy ő már végig ment azon az úton, amin most én járok és teljes egészében meg fog érteni. Mégis, minden egyes telefonbeszélgetés alkalmával vért izzadtam, mire ki kínlódtam magamból a lényeget. Előfordult az is, hogy az egy órás beszélgetés legvégén tudtam kimondani azt a mondatot amiért valójában felhívtam. Szükséges volt megtanulnom megfogalmaznom a saját érzéseimet, történetemet, a valódi igazságot, nem elferdítve, hanem ténylegesen úgy ahogy történt. Ehhez is időt kellett adnom magamnak.
Szép lassan, ahogy gyakoroltam az Ötödik Lépést letisztult a gondolkodásom és kitisztult a lelkem. Egyre többször éreztem hálát, előfordult olyan eset is, hogy éppen a szponzorommal beszélgettem és olyan hálaroham töltött el, hogy majdnem elsírtam magam.
Nehéz dolog egy gyógyuló függő embernek szembenéznie és egy másik ember és Isten előtt felvállalnia a függősége alatt elkövetett szégyeneit, bűntudatát, viszont nem lehetetlen. Nálam csakis akkor működött, amikor éreztem, tudtam, az életem a tét.
A 12 Lépéses Program nem azoknak van, akiknek szükségük van rá, hanem azoknak, akik akarják.
0 megjegyzés