Tanították nekem az előttem járó Társaim, addig fogom ugyanazokat az élethelyzeteket visszakapni, amíg meg nem tudom oldani őket, úgy, hogy a lelkemben semmiféle elmarasztaló nyom nem érezhető. Amikor úgy érzem, igen, ez az, ezt így kell csinálni!
Igen ám, csakhogy felfogom én ezeket a javaslatokat, mégis a fejemtől a lelkemig hosszú út vezet. Akkor igazán az enyém egy tanítás, amikor nem csak értem, hanem érzem is.
Úgy tapasztaltam, a szégyen érzése az ego kistestvére. Együtt járnak, kézen fogva.
Amikor érzem a hálát, az alázaton keresztül, akkor élem a 12 Lépéses Programot és nem azokban az időszakokban, amikor ütöm magam, elégedetlenkedem. (tudom, többször írtam már erről, mégis, saját magam gyógyulása érdekében szükséges emlékeztetnem magam erre)
Nagyon hasznos számomra az, amikor megértem és érzem is, hogy emberből vagyok, aki hibázik, aki nem tökéletes. A tökéletesség látszatát akkor érzem, amikor nem élem a 12 Lépéses Programot, visszavettem a betegségemet és életemet az irányítja. DE! ez nem baj, ugyanis a lényeg, felismerem a kettő közötti különbséget.
0 megjegyzés