Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 19.
A problémák megoldása.

„Ha problémám van akár nekem, akár szeretteimnek, először is szégyellem magam” – mondta egy gyógyulófélben lévő asszony.
Sokan nőttünk fel úgy, hogy azt hittük, szégyellnünk kell, ha problémánk támad. Ez a hiedelem sokféle káros következménnyel járhat. Meggátolhatja problémáink azonosítását, úgy érezhetjük, hogy elidegenedünk másoktól, ha akár nekünk, akár szeretteinknek problémái vannak. A szégyen megakadályozhatja, hogy megoldjuk és hozzájussunk a probléma mélyén rejlő ajándékhoz.
A problémák életünk részei. Ugyanígy a megoldások. Mindenkinek vannak problémái, de nem vagyunk azonosak velük, és önbecsülésünk sem tőlük függ.
Még soha nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne lettek volna megoldásra váró gondjai, ezzel szemben sokszor találkoztam olyanokkal, akik szégyelltek még olyan problémákról is beszélni, amelyeket valójában már megoldottak.
Többek vagyunk a problémáinknál. Még, ha a viselkedésünk képezi is a problémánkat, akkor sem velünk, magunkkal van gond, hanem azzal, mit cselekedtünk.
Nincs abban semmi kivetnivaló, ha gondjaink vannak. Abban sem, ha beszélünk róluk – a megfelelő időben, a megfelelő emberekkel.
És ha mi vagy szeretteink problémás helyzetbe kerülnek, akkor is azok vagyunk, akik vagyunk. Nem kell feladnunk önbecsülésünket. Eddigi életünkben éppen azokat a problémákat oldottuk meg, amelyeket meg kellett oldanunk ahhoz, hogy azok legyünk, akik vagyunk.
Ma nem fogom szégyellni a problémáimat.

Azokat a problémáim megoldását szégyelltem, amiket ugyanúgy oldottam meg, mint a 12 Lépéses Program előtti életemben. Azonnal ez jutott az eszembe ilyenkor, hát én még mindig itt tartok?! (ilyenkor hajlamos voltam elfelejteni azt, hogy a gyógyulás nem lóverseny, van rá időm bőven, legalábbis az itt és most)
Mi ez, ha nem az ego irányítása? Ebben az ítélkezésben egyáltalán nem szerepel a szeretettel való törődés önmagammal. 
Tanították nekem az előttem járó Társaim, addig fogom ugyanazokat az élethelyzeteket visszakapni, amíg meg nem tudom oldani őket, úgy, hogy a lelkemben semmiféle elmarasztaló nyom nem érezhető. Amikor úgy érzem, igen, ez az, ezt így kell csinálni!
Igen ám, csakhogy felfogom én ezeket a javaslatokat, mégis a fejemtől a lelkemig hosszú út vezet. Akkor igazán az enyém egy tanítás, amikor nem csak értem, hanem érzem is.
Úgy tapasztaltam, a szégyen érzése az ego kistestvére. Együtt járnak, kézen fogva. 
Amikor érzem a hálát, az alázaton keresztül, akkor élem a 12 Lépéses Programot és nem azokban az időszakokban, amikor ütöm magam, elégedetlenkedem. (tudom, többször írtam már erről, mégis, saját magam gyógyulása érdekében szükséges emlékeztetnem magam erre)
Nagyon hasznos számomra az, amikor megértem és érzem is, hogy emberből vagyok, aki hibázik, aki nem tökéletes. A tökéletesség látszatát akkor érzem, amikor nem élem a 12 Lépéses Programot, visszavettem a betegségemet és életemet az irányítja. DE! ez nem baj, ugyanis a lényeg, felismerem a kettő közötti különbséget. 

This entry was posted on 17:18 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés