Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 22.
Az újraprogramozás ideje.

Ne kérj szeretetet, amíg meg nem gyógyulsz annyira, hogy szeretetet tudj adni és elfogadni!

Ne kérj örömöt, amíg nem állsz készen arra, hogy átérezd és elengedd a fájdalmadat, és így érezhesd át az örömöt!

Ne kérj sikert, amíg nem állsz készen arra, hogy legyőzd magadban azt, amivel meggátolhatod a sikert.

Hát nem lenne pompás, ha el tudnánk képzelni, hogy rögtön megkapjuk, amit akarunk, vagy rögtön azzá válunk, akivé lenni szeretnénk? Igenis azok lehetünk, akik lenni akarunk, és a miénk lehet mindaz, amit szeretnénk. Csak kérnünk kell. De először el kell végeznünk az alapozást, a felkészülést.

Egy kertész csak akkor ültet magokat a földbe, ha már előkészítette a talajt, hogy az táplálhassa a magokat. Különben merő tékozlás az ültetés. Tékozlás lenne az is, ha megkapnánk, amit szeretnénk, mielőtt felkészülnénk rá.

Először tudatosítanunk kell magunkban a vágyunkat vagy szükségletünket. Ami talán nem is olyan könnyű! Hiszen sokan megszoktuk, hogy elhallgattassuk a belső hangot, amely vágyainkról, szükségleteinkről, kívánságainkról beszél. Néha igencsak meg kell szorongatnia az életnek ahhoz, hogy odafigyeljünk rá.

Ezután el kell engednünk a régi „programot” – ama hiedelmeket és viselkedésmódokat, amelyek megzavarhatják a jó dolgok befogadását. Sokunknak erős szabotáló programja van, amelyet még gyerekkorában sajátított el; most ezeket el kell engednünk. Egy ideig „úgy tehetünk, mintha…” mindaddig, amíg elhisszük, hogy jobbat érdemlünk.

Ez a folyamat sok elengedéssel jár együtt, s közben a változás lényünk mélyéig hatol.

A folyamat természetes módon zajlik, de olykor intenzív is lehet. Időre van szükség hozzá.

A jót akkor kapjuk meg, ha kérjük, ha hajlandók vagyunk az alapozás munkájából kivenni a részünket. Dolgozz és várj!

Istenem, adj annyi bátorságot, hogy felismerjem a jót és kérjem. Adj hitet és kitartást, hogy elvégezhessem az első tennivalót: a felkészülést.

Él egy mondás a 12 Lépéses Programban, miszerint, vigyázz, hogy mit kérsz, mert megkapod.
Bátran állíthatom, eddig bármire vágytam, megkaptam, DE! csakis akkor, amikor készen álltam rá.
Éveken keresztül innom KELLETT, pedig nagyon vágytam az ivás abba hagyására csak még nem voltam erre készen. Akkor lettem készen rá, amikor elhittem, világosan láttam magamban és megértettem, ha ezt így folytatom továbbra is, BELEHALOK. Vágytam a nem ivásra, mégis innom kellett, mert el sem tudtam képzelni azt, mi lesz velem ital nélkül?! Mi lesz az ital helyett?
Amikor már olyan szinten nem bírtam inni, hogy a félelmeim sem érdekeltek, készen álltam arra, hogy megérinthessen a 12 Lépéses Program üzenete. Befogadóvá váltam, taníthatóvá. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire szerencsésnek, áldottnak érzem magam, mert megmentette a mai napon is az életemet.
Egyik kedves Al-Anonos Társnőmtől hallottam a következő mondatot, amelyért nagyon hálás vagyok, reménnyel, hittel és bizalommal tölt el, amikor elismételgetem magamban.
 
"Amit kérsz, mindent meg fogsz kapni, lassan és folyamatosan közelít feléd, még a jó is."
Fantasztikus, ugye?!
A 12 Lépéses Program segítségével lettem lassan kész arra, hogy elkezdjem szeretni magam és ezáltal másokat is. Fordítva nem működik. Minden belőlem indul ki.
A 12 Lépéses Program segítségével és az önsajnálat elengedésével lettem kész arra, hogy örömet adjak magamnak és szerezhessek másoknak is.
Ebben a meditációban is a 12 Lépéses Program alapja lett kiemelve, az elfogadás és az elengedés.
Mint azt már írtam is, ha nem fogadom el jelenlegi állapotomat, nem is tudom elengedni, emiatt nem tudok tovább lépni a gyógyulás útján. Nem baj, ha nem történik meg azonnal az elengedés, elég az, ha hajlandó vagyok rá. A hajlandóság már fél győzelem. És lehet, hogy holnap vagy holnapután készen leszek arra, hogy elengedjem az elégedetlenségemet, a túl sokat akarásomat, önmagam ostorozását és akkor kitisztul az ég, megkönnyebbülök és máris egy lépéssel előrébb vagyok.
Amikor bekerültem a 12 Lépéses Programba, első AA gyűlésemen is valamilyen szinten elfogadtam az állapotomat, rábólintottam a betegségemre, egy cél vezérelt, NEM INNI. A hogyan-t megtanultam az előttem járóktól. Ott ültek, mosolyogtak, nevettek, legtöbbször önmagukon, erő és hit sugárzott belőlük és én azt mondtam magamnak, ez az, ezt akarom és ha Nekik sikerült, nekem is fog. Készen voltam rá... hálásan köszönöm.

This entry was posted on 17:28 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés