A fiam bulizott és nem tudtam addig elaludni, amíg haza nem jött. Nincsen ez mindig így, voltak alkalmak, amikor nem vártam meg. A tegnapi/mai nem ezek közé sorolható.
Aztán, mivel kialvatlan vagyok, fáradt és még maradtam volna az ágyban kicsit pihenni, DE! ki kellett másznom belőle, mert a családnak túrós gombócot ígértem mára (tegnap már megfőztem a levest) dúltam-fúltam és a gombócból túrós tészta lett. Egyszerűen úgy éreztem, hogy semmi kedvem nincsen egy kiló túróból aranyos és kedves gombócokat formálni, legalább egy órát a tűzhely mellett állni... duzzogtam, hogy nekem sosincs ünnepem, még akkor is főznöm kell! Hát legalább vállaltam az érzéseimet, ez sem utolsó dolog, főleg egy társfüggőnek! A gyerekeim apjának nem tetszett a menü váltás, megsértődött (folyton megsértődik, amikor nem az van az asztalon, amit beígértem, holott nem sokszor fordult elő eddig), ez sem zavart, holott tudom, nem szívesen eszi meg a túrós tésztát. Ma nem akarok megfelelni neki, ez van, a mai nap ilyen. És csak 24 órából áll, aminek a java már el is múlt...
Régebben, ha vért izzadtam, akkor is megtettem a beígért dolgok zömét, főleg a családnak. Nem volt fontos az, hogy én hogy érzem magam, a lényeg, mások legyenek megelégedve.
Sajnálom, nem igazán forog ma az agyam, mára ennyi tellett tőlem.
0 megjegyzés