Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 23.
Élvezd az életet!

Az életet nem kibírni, hanem élvezni kell, és magunkhoz ölelni.

Az a hiedelem, hogy bokszállásba kell helyezkednünk, és át kell verekednünk magunkat egy nyomorúságos, kifosztott életen, hogy távoli „gyümölcseit a mennyben szüretelhessük le”, kapcsolati függőséget előidéző hiedelem.

Persze vannak életünkben olyan időszakok, amikor különösen sok stressznek vagyunk kitéve, és ez próbára tesz bennünket. De a gyógyulás ösvényén megtanuljuk élni és élvezni életünket, kezelni a különféle helyzeteket.

Túlélési praktikáink eddig is jó szolgálatot tettek nekünk. Átsegítettek nehéz időkön – gyermekként és felnőttként egyaránt. Be tudtuk fagyasztani érzéseinket, tagadni bizonyos problémák meglétét, megfosztottuk magunkat attól, ami jó; így birkóztunk meg a feszült helyzetekkel, jutottunk el oda, ahol ma vagyunk. De most már biztonságban vagyunk. Többet akarunk a puszta túlélésnél. Elengedhetjük az egészségtelen túlélési viselkedésmódokat. Új, jobb módszereket sajátíthatunk el önmagunk megvédésére. Szabadjára engedhetjük érzéseinket, nevükön nevezhetjük és megoldhatjuk problémáinkat, és a legjobbat adhatjuk meg magunknak. Megnyílhatunk, és teljes életet élhetünk.

Ma elengedem egészségtelen, mindennek elviselésére ösztönző és a puszta túlélést célzó praktikáimat. Új életmódot választok, amely megengedi, hogy teljes életet éljek és élvezzem ezt a nagy kalandot.

A mai napom igen csak a túlélésről szól... alig aludtam valamit, fáj a fejem, nincsen étvágyam...
A fiam bulizott és nem tudtam addig elaludni, amíg haza nem jött. Nincsen ez mindig így, voltak alkalmak, amikor nem vártam meg. A tegnapi/mai nem ezek közé sorolható.
Aztán, mivel kialvatlan vagyok, fáradt és még maradtam volna az ágyban kicsit pihenni, DE! ki kellett másznom belőle, mert a családnak túrós gombócot ígértem mára (tegnap már megfőztem a levest) dúltam-fúltam és a gombócból túrós tészta lett. Egyszerűen úgy éreztem, hogy semmi kedvem nincsen egy kiló túróból aranyos és kedves gombócokat formálni, legalább egy órát a tűzhely mellett állni... duzzogtam, hogy nekem sosincs ünnepem, még akkor is főznöm kell! Hát legalább vállaltam az érzéseimet, ez sem utolsó dolog, főleg egy társfüggőnek! A gyerekeim apjának nem tetszett a menü váltás, megsértődött (folyton megsértődik, amikor nem az van az asztalon, amit beígértem, holott nem sokszor fordult elő eddig), ez sem zavart, holott tudom, nem szívesen eszi meg a túrós tésztát. Ma nem akarok megfelelni neki, ez van, a mai nap ilyen. És csak 24 órából áll, aminek a java már el is múlt...
Régebben, ha vért izzadtam, akkor is megtettem a beígért dolgok zömét, főleg a családnak. Nem volt fontos az, hogy én hogy érzem magam, a lényeg, mások legyenek megelégedve.
 Sajnálom, nem igazán forog ma az agyam, mára ennyi tellett tőlem.

This entry was posted on 17:04 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés