Az önszeretetem, önmagammal való törődésem a NEM-et mondásommal kezdődött. Megtapasztaltam, jókora adag szorongástól mentesítem meg magam azzal, ha mondjuk valamire nemet mondok, mert mondjuk nincsen rá pénzem.
A legelső nemet mondásom - az ital abba hagyása után - egy papucs virágra volt. Tavasszal meg szoktam lepni magam egy cserép virággal. Pár hónapos nem ivós lehettem, amikor megláttam az egyik virágbolt előtt a sorakozó cserepeket. Oda kellett mennem megnézni őket. Tudtam, ha vásárolok, a konyhapénzből kell elvennem és ezt úgyis követi majd a bűntudat és a szorongás. Nézegettem a virágokat, nagyon szerettem volna venni magamnak. Odajött az eladó, kérdezte miben segíthet. Semmiben, köszönöm és visszaültem az autóba. Micsoda megkönnyebbülés volt! Alig vártam a következő AA gyűlést, hogy elmesélhessem a Társaimnak. Életem második - az alkohol után - nemet mondása volt, józan döntés, értem, magamért, a nyugalmamért.
Elindultam a belátás útján.
Az önszeretetet első körben én is önzésnek gondoltam, egészen addig, amíg az előttem járó Társaim meg nem értették velem. Önszeretetem mozgatórugója, elsődleges a józanodásom (gyógyulásom) és csak azután jöhet bármi más. Ezt hajlamos voltam összekeverni azzal, az első én vagyok és csak utánam következhet más valaki. Pedig mekkora különbség van a kettő között!
Gyorsan megbocsátani magamnak időszakos. Hol jól működik, hol meg rágódok a tévedésemen, ütöm magam, aztán, amikor már eleget kínlódtam, elengedem.
Számomra fontos, hogy edzem az agyam, tanuljak valami újat. Amikor ezt nem teszem, hajlamos vagyok saját magam köré tekeredni, felnagyítani a hibáimat, múltban elkövetett tévedéseimet... azt hiszem, ilyenkor kissé unatkozom és saját magam piszkálásával ütöm el az időt.
Kérj, segítséget, kérj időt... kérd azt, amire szükséged van...
Nagy feladat volt nekem kérni megtanulni és legalább olyan nagy feladat volt elfogadni megtanulni. Legelső segítség kérésem a Kedves Orvos Ismerősömtől volt, segítsen abba hagyni az ivás, mert egyedül nem tudom. A második, elé állni a szponzorom elé és megkérni arra, legyen a segítőm a józanodás útján. (egyik meditációnál már beszéltem erről)
Ezeket mind magamért, az életben maradásom érdekében kértem, tehát, már pár napos nem ivósan sikerült elindulnom az önszeretet útján. Előtte ugye, évekig lassú öngyilkosságot követtem el magamon az ivászatommal, társfüggésemmel, és amikor valóban elhittem, mindkettő külön, külön is halálos betegség, amibe még én is belehalhatok, kinyújtottam a kezem és megfogták.
Van egy mondás a 12 Lépéses Programban:
"Gyere közénk és mi szeretünk addig téged, amíg magadat nem tudod."
Lelket melengető, biztonságot adó, reményt keltő... nagyon szép mondat.
És nem csak egy szállóige, hanem valóban így is van. A Társaim jóval előbb elfogadtak engem olyannak, amilyen vagyok, mint én saját magamat.
Előfordult, hogy a saját magam kényeztetésében is túlzásokba estem. Nem volt elég egy körömlakkot vásárolnom, nekem mindjárt kettő kellett. Nem volt elég egy féle sütit sütnöm, mindjárt két félét alkottam. Nem elég egy szabadidőruhát vásárolnom, vettem kettőt. Nem elég egy sütit ennem, nekem kettő kell... mintha az egy nem is létezne nálam...
Na, és a fonalak!
A gyógyulásom elején megszállottan fonalmániás voltam. Imádom ma is szép kötőfonalakat, viszont már legalább ötször meggondolom, hogy vásároljak e vagy sem. Évek óta a nem mellett döntöttem, nagyon megdrágultak.
Sorolhatnám tovább a túlzásaimat, vagy éppen a nem szeretem állapotomban lévő példákat, még sem teszem, tudom mikor szükséges abba hagynom.
0 megjegyzés