Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 27.
Választási lehetőségeink felismerése.

Vannak választási lehetőségeink. Több mint amennyit fel merünk ismerni.
Kapcsolatainkban, munkahelyünkön, életünkben, csapdában érezhetjük magunkat. Úgy érezhetjük, be vagyunk zárva bizonyos viselkedés módokba, ilyen például a túlzott gondoskodás vagy az uralkodási vágy.
Ez a csapdaérzés a kapcsolati függőség egyik tünete. Amikor ilyeneket mondunk: „Gondoskodnom kell róla…”, „Igent kell mondanom…”, „Meg kell próbálnom irányítani őt…”, „Így kell viselkednem, gondolkodnom, éreznem…”, akkor tudhatjuk, hogy azt választjuk, hogy nem látunk választási lehetőséget.
Ez a csapdaérzés csupán képzelgés. Nem irányíthatnak bennünket körülményeink, múltunk, mások elvárásai vagy önmagunkkal szemben támasztott egészségtelen elvárások. Bűntudat nélkül választhatjuk azt, amit helyesnek vélünk. Mindig van választási lehetőségünk.
A gyógyulás nem arról szól, hogy elkezdünk kifogástalanul vagy mások szabályainak megfelelően viselkedni. Leginkább arról szól, hogy tudjuk, van választási lehetőségünk, és megadjuk magunknak a döntés szabadságát.
Ma megnyitom gondolkodásomat és magamat az elérhető választási lehetőségek előtt. És azt választom, ami jó nekem.

A választási lehetőségeimet még a 12 Lépéses Program előtti életemben is felismertem, csak nem mertem/tudtam élni velük.
Mikor a kislányom négy hónapos volt, számomra teljesen elfogadhatatlanul viselkedett az apja, úgy éreztem elárult és elmentem gyerekestől a szüleimhez. El akartam hagyni, csak nem mertem. (másnap eljött értünk) Nem mertem azt felvállalni, hogy egy albérletben kettesben éljek a gyerekemmel és azt, hogy egy teljesen új életet kezdjek. Ezek a gondolatok épp hogy csak átvillantak a fejemben, megnézni, elgondolkodni sem volt bátroságom rajtuk.
Aztán a 12 Lépéses Programban eltöltött első pár évben éltünk külön, heteket, hónapokat, amikor a gyerekeim apja külföldön dolgozott. Szabad voltam - holott mégsem teljesen, időszakosan rám telepedett a várakozás feszültsége - akkor már volt jogosítványom, oda mentem és akkor, amikor akartam. DE! én ezzel nem éltem, csakis a megszokott tevékenységeimet tettem, elláttam a gyerekeket, a háztartást, magamat, elmentem a 12 Lépéses Program valamelyik gyűlésére és mentem haza. Mégis megérintett valamiféle önállóság és valamiféle szabadság érzés. Jó volt hármasban élni úgy, hogy az anyagiak megszerzése teljes mértékben a gyerekeim apját terhelte. Ma is így van. Ez az egyetlen felelőssége a családdal szemben. (hármónkkal, a lányom, mint azt már említettem, évek óta külön él tőlünk)
Többször elgondolkozom azon - ami nincs - HA! lenne számomra megfelelő munka és keresnék elég pénzt ahhoz, hogy fenn tudjam tartani kettőnket a fiammal és a lakást, együtt élnék-e a volt férjemmel... a válaszom, nem tudom. Majd akkor tudok erre választ adni, amikor ezt meg is valósítom.
Nekem az nem okoz gondot, hogy a választási lehetőségeimet felismerjem, a kivitelezéséhez szükséges a bátorság. Nem mindig adatik meg. Azt hiszem ez így van jól, van, hogy készen állok már egy nagyobb vagy akár kisebb változáshoz, és előfordul, hogy még nem. Szoktam emiatt türelmetlenkedni, aztán, amikor felismerem azt, hogy a lelki fejlődésem éppen ott tart, ahol lennie kell, megnyugszom és nem erőltetem a dolgot magamra.

This entry was posted on 17:21 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés