A múltban, mivel minden, a családban felmerülő felelősséget én vittem, szépen, lassan kezdtem letenni azokat, amelyekről úgy ítéltem meg, hogy nem engem illettek. Mivel a gyerekeim apja nem törődött ezekkel a felelősségeivel, vállalásaival, a családot komoly veszteségek érték. Mára csakis a család eltartása (három ember - saját magát is beleértve - és egy kis kutya) maradt neki.
Ma és tegnap olyan feladatokat végeztem el, amelyeket - mondhatom talán azt - évek óta halogattam. Hol nem volt kedvem megtenni őket, hol féltem attól, mert úgy éreztem akkori állapotomhoz mérten, nagy teher lenne nekifognom... stb.
Mivel sokáig halogattam őket, félve álltam neki mindegyiknek. DE! nem hagytam magam lebeszélni a félelem által, azt mondtam magamnak, akkor is megcsinálod, képes vagy rá. Hát a végére értem jelentem és meg is veregettem a vállamat. Ezeknek a dolgoknak a megtétele is hozzásegít ahhoz, hogy önbecsülésemet növelje.
Régebben, még a 12 Lépéses Program előtti és már a 12 Lépéses Programban eltöltött években is előfordult az, hogy túlvállaltam magam. Úgy gondolom, folyton bizonyítási kényszerem volt apu felé és a gyerekeim apja felé. Mivel nem kaptam elismerést a véghezvitt dolgok miatt tőlük, egyre frusztráltabb, megkeseredett és szomorúbb lettem.
A 12 Lépéses Program tanított meg arra, ne másoktól várjam az elismerést, a dicséretet, hanem saját magamtól úgy, hogy meglátom a valóságot.
0 megjegyzés