Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Június 5.
Harc a szégyennel.

„A szégyen visszatarthat, lenyomhat, mi meg csak bámulunk magunk elé.”
(Lépj ki a kapcsolati függőségből!”)
Figyelj éberen a szégyenre!
Sok rendszer és sok ember áraszt áporodott szégyenszagot. A szégyen uralja őket, és azt akarják, tartsunk velük. Reménykednek, hogy horogra akadunk, és a szégyen segítségével kerekednek fölénk.
Nem kell az ő szégyenük csapdájába esnünk. Ehelyett jó érzés töltsön el minket, fogadjuk el, szeressük és tápláljuk magunkat. A kényszeres viselkedésmódok, a szexuális függőség, a kóros étvágy, a játékszenvedély alapja a szégyen. Ha részt veszünk bennük, szégyellni fogjuk magunkat. Ez elkerülhetetlen. Résen kell lennünk a függőséggel vagy más kényszeres viselkedésmódokkal szemben, mert később szégyellni fogjuk őket.
Lehet, hogy szégyenünk oka a múltunkban, abban az agymosásban rejlik, amely az „Eredeti szégyenérzést” erőszakolta ránk. Ez bármikor felbukkanhat, amikor egyedül vagyunk, egy boltban ténfergünk, vagy csak úgy éldegélünk.
Ne gondolkozz… - mondja. – Ne érezz… Ne fejlődj, és ne változz… Ne élj igazán!… Szégyelld magad!
Rázd le a szégyent! Támadd meg! Szállj harcba vele! Tanuld meg felismerni, és kerüld el messziről!
Ma szántszándékkal megtagadom, hogy magába szippantson a szégyen. Ha nem tudok ellenállni neki, átérzem, elfogadom, s aztán olyan hamar lezárom, amilyen hamar csak lehet. Istenem, tudasd velem, hogy helyes érzés szeretni magam, és segíts, hogy ellenálljak a szégyennek. Ha mégis letérnék az útról, segíts, hogy megtanuljam a szégyent bűntudattá változtatni, korrigálni a viselkedésemet, és úgy mehessek tovább, hogy szeretem magam.

Az "Eredeti szégyenérzést" már az anyatejjel szívtam magamba...
Emlékszem, óvodás voltam, talán négy éves lehettem, amikor az egyik kislány minden nap hozott az óvodába finom rágókat és olyan csokoládékat, amiket én még nem is láttam. Egy nylon zacskóba voltak benne, ő meg szorongatta a kezében. Minden nap odamentem hozzá és kértem tőle. Arra nem emlékszem, hogy adott volna valamelyikből is nekem. Aztán egyik délután a szülei odaálltak elém és azt mondták, hogy nem szégyellem magam, mert kunyerálok a kislányuktól és többet ne forduljon elő... Még most is érzem a megalázottságot, amit akkor éreztem. A szavaik hatására olyan állapotba kerültem - hiába voltam pár éveske még csak - hogy azt hittem megsemmisülök a szégyentől.
Apu is megszégyenített családtagok és a barátja előtt. Hasonló érzéseket éltem át akkor is, mint óvodás koromban, viszont megrendítőbb volt azt felismernem, hogy pontosan az az ember aláz meg más emberek előtt, akinek pedig védenie kellene. Hát ki védje meg az ember lányát, ha nem a saját apja?! Ha ő is elárulja, kire támaszkodhat, kiben bízhat ezek után?
Támaszkodtam később a társfüggőségemre, aztán ennek már-már elviselhetetlen tüneteit oldottam az alkohollal. Nálam ez volt az öngyógyítás, a túlélés eszköze legalább 10 évig...
A 12 Lépéses Programokban ismertem fel és be és tudatosítottam magamban azt, hogy tulajdonképpen egészen kicsi korom óta szégyellem magam, talán folyamatosan. Rájöttem, mások szégyenét is én vittem helyettük. És amikor ezzel szembenéztem, azt mondtam magamban, ebből elég!
Persze az ősi szégyen, mit olyan, nem kopott ki belőlem teljesen, hiszen amikor vége lett a kapcsolatomnak és felmondtam a munkahelyemen, újúlt erővel vett birtokába. Mint kiderült, csak elaltattam, nem dolgoztam fel teljesen magamban. Nem gyászoltam el azokat a szeretetlen és szégyenben eltöltött éveket, amikben részem volt. Emiatt is szégyelltem magam, saját magam előtt. Mi más műve ez, ha nem az egoé, aki azt sugdosta nekem és ettől nem tágított, én vagyok a legjobb és a legtökéletesebb?! Hiába akartam és hittem azt, hogy élem az alázatot, hamis volt. Éltem, viszont nem olyan mélyen, mint azt hittem.
Megtapasztaltam, amikor szégyellem magam, megsemmisülök. Megsemmisít a minden érzést betakaró és lefedő szégyen.
(egy filmben hagzott el az alábbi mondat, pár szereplő lezuhant repülőgéppel a hegyekben és este a tűz körül beszélgettek, az egyik ezt kérdezte, tudják, mitől hal meg a legtöbb ember ha szerencsétlenség éri, válasz, a szégyentől, szégyellik azt, hogy velük ilyesmi előfordult)
Nagyon is értettem miről beszél a film főszereplője. Igen, a kezeletlen szégyen ölni is képes.
Nagyon figyelek magamra és amikor szégyellem magam, megnézem, valóban a sajátom e, ahogy rájövök hogy másé, azonnal elengedem ezzel a mondattal - a más szégyenét nem viszem! - amikor pedig a sajátom, igyekszem minél hamarabb megbocsátani magamnak a tévedésemet, hibámat, igyekszem szeretőbben, gondoskodóbban bánni magammal és ezzel a módszerrel sikerül ismételten útjára bocsátanom. Szoktam azt is mondani ilyenkor magamnak, jól van, hát hibáztál, nem vagy tökéletes... ezek a szavak segítenek ahhoz, hogy a jelenben legyek, meglássam a valóságot, azt, ami van és abban is, hogy távol tartsam magamtól az ősi szégyent. A valóság felismerésével és abban, hogy benne is vagyok, az ősi szégyen elkotródik, megsemmisül... 

This entry was posted on 19:29 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés