Régebben sok esetben a játszmáim irányítottak. Bemértem bizonyos embereknél, mennyire mehetek el náluk és ezt többnyire be is tartottam. Amennyiben mégsem, kenyértörésre került sor.
Én határtalan voltam, illetve nem vettem tudomást a belső határaimról, éppen ezért sokkal több bántást és sértés viseltem el akkor, mint azt ma engedném.
Mint azt már néhány meditációnál említettem, idegen emberekkel kapcsolatban sokkal könnyebben működik a dolog, lezárom a kapcsolatot, amikor már úgy érzem, többet vesz el, mint ad.
Mi a helyzet a családtagokkal?
Nehezebb, sokkal nehezebb!
A fiam írásbeli vizsgájának az eredményét ma tudtuk meg és három tantárgy közül egyből nem ment át. (szóbelin még javíthat)
Éreztem én ezt, mert láttam, nem foglalkozik az anyaggal, nem tanul és sejtettem, hogy ennek még böjtje lesz. Párszor szóltam neki, hogy tanuljon, akkor immel-ámmal neki is állt, különben saját magától meg sem fogta a tételeket. Engednem kellett, hogy megtapasztalhassa a tettei (nem tettei) következményeit. Nehezemre esett sokszor, máskor meg nem is bírtam ki, olyankor nógattam a tanulásra.
Nem számít, hogy ő bántja magát... de, nekem számít. És fáj és nehéz csak néznem, hallgatnom és nem tartani hegyi beszédet, pedig mekkora kényszerem lenne rá, mégsem teszem, a saját érdekem és a fiam érdekei miatt. Egyszer már az életben fel KELL vállalnia a felelősséget vagy nem, viszont akkor ez is az ő döntése KELL, hogy legyen és neki KELL elviselnie a következményeket.
0 megjegyzés