Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Június 13.
Ragaszkodás régi kapcsolatainkhoz.

Poggyász nélkül szeretnénk útra kelni. Úgy sokkal könnyebb a haladás.
Poggyászunk egy része, melytől megszabadulhatunk, múltbeli kapcsolatainkból visszamaradt lezáratlan érzések, befejezetlen ügyek – harag, neheztelés, bűntudat, sértődöttség vagy vágyakozás.
Ha nem zártuk le a kapcsolatot, ha nem tudunk békésen távozni, még nem tanultuk meg a leckét. Ez azt jelentheti, hogy újra elénk teszik ugyanazt a feladatot, mielőtt továbbmehetnénk.
Elvégezhetjük a Negyedik Lépést (kapcsolataink írásos vizsgálatát) és az Ötödik Lépést (saját hibáink beismerését).
Milyen érzésekkel távoztunk egy kapcsolatból? Még mindig magunkkal hurcoljuk őket? Azt akarjuk, hogy a poggyász súlya befolyásolja a mai viselkedésünket?
Most is áldozatnak érezzük magunkat? Bánt, hogy visszautasítottak? Még mindig keserűséget érzünk olyasmi miatt, ami két, öt, tíz vagy akár húsz évvel ezelőtt történt?
Talán eljött az ideje, hogy elengedjük. Talán itt az ideje, hogy levonjuk az igazi tanulságát. Talán ideje, hogy elhantoljuk végre régi kapcsolatainkat, hogy teher nélkül indulhassunk új gyümölcsözőbb tapasztalatok felé.
Választhatunk: a múltban akarunk-e élni, vagy lezárjuk régi ügyeinket és megnyílunk a ma szépségei előtt?
Engedd el a régi kapcsolataid poggyászát!
Ma megnyílok az előtt a tisztító és gyógyító folyamat előtt, melynek segítségével lezárhatom a tegnapot, és megnyílhatok a ma és a holnap által kínált lehetőségek előtt.

Maradtak-e bennem érzésmaradványok a régi kapcsolataimmal szemben?
Igen, egy AA-s Társam nagyon beteg volt, meglátogattam egy másik Társammal abban az intézetben ahol ápolták. Agydaganata volt, szegény már nem tudta összerakni a szavakat mondatokká, viszont láttam a szemén, hogy érti, felfogja amit mondok neki. Szégyellte az állapotát előttünk, kellemetlen volt neki, hogy bepelenkázva látjuk őt, aki sokat adott a megjelenésére...
Nagyon szerettem és tiszteltem ezt a Társamat. A látogatás alatt, amikor visszakísértük a kerekesszékén a szobájába és besegítettük az ágyába, elkezdett nagyon mutogatni valamit. Először nem értettük mit akar, aztán rájöttünk, azt kéri, húzzuk el a függönyt azon az ablakon, ami egy hosszú teraszra nézett. Amikor ránéztem a dolog végeztével, láttam a szemében a hálát és a megnyugvást. Annyira meg akarta köszönni, de már azt sem tudta, hogy mondják a köszönöm szót. Búcsúzáskor fölé hajoltam, adtam neki egy puszit, és megígértem, a következő látogatásnál viszek neki egy tál Somlói galuskát. Ez volt a kedvence. Örült neki és szeretet sugárzott az arcáról... soha többet nem találkoztam vele.
Egyszerűen nem bírtam visszamenni, rettegtem attól, hogy még rosszabb állapotban fogom látni a Társamat, azt az embert, akire felnéztem a tudásáért, emberségéért, tartásáért... pár hét múlva meghalt.
Biztos vagyok abban, hogy megbocsátotta nekem ezt a be nem tartott ígéretemet. Eldöntöttem, majd egyszer a temetőbe - nem a városomban temették el - a Mindenki Keresztjéhez viszek egy tál Somlói galuskát és Ő tudni fogja, hogy az övé.
Sokáig volt bűntudatom emiatt a be nem tartott ígéretem miatt, aztán az évek alatt megértettem, nem azért nem mentem vissza hozzá, mert nem szerettem, hanem azért mert szerettem.  

This entry was posted on 17:46 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés