Az elégedetlenség nem jó tanácsadó. Egyik, nálam jóval idősebb Társnőmtől hallottam a következő mondatot:
Engem folyton hajszolt a mindent és minél többet, nem vettem azt észre, minden szükségletem meg adatott a mai napra. A 12 Lépéses Program előtti életemben, folyton más emberek vélt vagy valós elvárásainak akartam megfelelni. Ezért díszítettem a lakást, ezért takarítottam... stb. Ez a gondolkodás a függőségeim mélyebb bugyraiba sodortak, ezzel a gondolkodással egyre jobban megbetegítettem magam, ugyanis egyre erősebb szorongással járt, egyre frusztráltabb lettem. Akadályoztatva éreztem magam, mert mondjuk egy kitalált vágyamat nem tudtam kielégíteni, gátat szabott neki az anyagi lehetőségem.
Megtanultam, nem lehet minden az enyém.
Például:
Nagyon szeretnék egy ülőgarnitúrát megvásárolni. Osztottam, szoroztam és a mai állások szerint úgy néz ki, még hónapokig várhatok rá, ha ugyan addigra más meg nem veszi. Már arra gondoltam, kérek rá kölcsön a fiamtól és ettől a gondolattól elszégyelltem magam, mert tudom, hogy egy új számítógépre gyűjt. Fel is vállaltam ezt a szégyenteljes gondolatomat egyik Társnőm előtt, ezzel feloldottam a vele járó feszültséget magamban és el is engedtem a dolgot. Úgy döntöttem, rábízom Istenre. Hogyha Neki az a terve, hogy a mienk legyen az ülőgarnitúra, úgyis a miénk lesz, ha meg nem, hiszek abban, szebbet és jobbat szán nekünk.
Másik példa:
Időszakosan hajlamos vagyok annyira elengedni magam, hogy a másnapra tervezett sütés-főzésből csak a főzést vagyok hajlandó megcsinálni. DE! nem így történt ma!
Tegnap elterveztem, főzök is (mert azt ugye KELL) és sütök is (csak a gyakorlat kedvéért, megteszek ma EGY olyan dolgot, amit ma nem akarok) és sikerült! Olyannyira, hogy kedvemet leltem a sütésben is. Egyre többször mondom magamban, "Legyen meg a Te akaratod." és ezzel nagyban megkönnyítem az aznapi és megszokott ellenállásomat. Isten mindig velem van, ha akarom, ha nem (és én inkább akarom, mint nem) és fogja a kezem még akkor is, amikor én elengedtem az Övét.
0 megjegyzés