Találtam egy számomra kihívással kecsegtető állást, jelentkeztem, felvettek, belevágtam. Ott is, mint a gyakorlati helyemen nagyon megbecsültek. Az első három legjobb dolgozó között voltam számon tartva. Mivel teljesítmény bérben dolgoztam, a jelszavam a következő volt, "nem vagyok saját magam ellensége", dolgoztam és sokat és a lehető legtöbb túlórát vállaltam. Kellett a pénz... kinek nem?! Aztán férjhez mentem, megszületett az első gyerekem és rövid időn belül visszamentem dolgozni. Később rájöttem, azért szerettem a munkahelyeimet, mert ott megbecsültek, megdicsértek, elismertek, nem úgy, mint itthon, az apám. Nála az volt a dicséret, amikor valami finom édességet készítettem, hogy "hét üres faluban sincsen olyan ügyes lány, mint én". Nagyon megalázó volt számomra és azért, hogy el ne felejtsem, sokszor emlegette...
Az utolsó munkahelyemmel kapcsolatban már leírtam a tapasztalatomat.
Egy hónapig ingyen dolgoztam, egészen addig, amíg a főnökeim hajlandóak voltak eldönteni, hogy felvesznek-e vagy sem. Engem különösképpen nem érdekelt a dolog, mert nagyon szerettem a munkámat, amit inkább hobbynak éltem meg. Hamar beletanultam, ma is állítom, nagyon jó munkaerő voltam. És ez volt a bajok gyökere, na meg az, mivel társaimmal dolgoztam, nekem eszembe sem jutott, hogy előfordulhat velem kapcsolatban náluk féltékenység és irigység. Éppen ezért nem tudtam megvédeni magam, nagyon naív voltam...
Még egy dolog eszembe jutott, ami a felmondáshoz vezetett nálam és aminek felismeréséért hálás vagyok, mert ezzel kikerülhetek abból a kis nyuszi kategóriából, amibe helyeztem magam.
Bármennyire is szerettem a munkámat, egy idő után, amikor már minden fontos alapot megtanultam, bizonyos szempontból rutinszerű lett a dolgom, és eluntam. Mentem volna előrébb, kellettek volna a kihívások, de már nem voltak. Feljebb meg nem engedtek a főnökeim, hiszen a fent, nekik volt egyedül fenntartva, oda másnak bejárása nem volt. Az évek igazolták az érzéseimet, a feltevéseimet velük kapcsolatban, mégpedig azt, hogy egyenrangú munkakapcsolat nekik nem létezik csakis lefele tudnak működni.
Nagyon sokáig ostoroztam magam az miatt, mert egy ilyen jó helyet "eldobtam", aztán megláttam, nem csak a dolog egyik oldalát kéne észrevennem, van annak több is, mint például, a munkatársi viszony. És én nem tudok olyan helyen jól dolgozni, ahol a jó munkámért, elismerés helyett rugdosást, bántást kapok, még akkor sem, hogyha arra a munkára születtem. Lesz majd máshol, egy másik, ebben egészen biztos vagyok.
0 megjegyzés