Amíg a szüleimmel laktam lányként, bármikor távolabb akartam helyezkedni, azonnal ráérzett apu és a megjegyzéseivel, piszkálódásaival visszarántott. Akkor még nem tudtam azt a stratégiát, amit a 12 Lépéses Programban megtanultam és tanulok a mai napon is.
Nekem fogalmam sem volt arról, hogy betegek a szüleim, a betegségük neve függőség és azt sem, hogyan óvhatnám, védhetném meg magam ezzel szemben. Csak vergődtem évekig és sodródtam és magam is megbetegedtem.
A 12 Lépéses Programban megtanultam, bármit tehetek, mondhatok, akár a nyolcadik bőrt is lehúzhatom magamról, egy aktív függő ember szeretetét SOHA nem fogom tudni kivívni magamnak. Egyszerű oknál fogva, ugyanis az aktív függő ember, lassú öngyilkosságot követ el magán a függőségével és ebből egyenesen következik az, mivel saját magát sem tudja szeretni, másokat sem képes.
Hosszú út vezetett idáig, hálás vagyok azért, hogy végig járhattam és azért, hogy még ebben az életben megtanulhattam és megtapasztalhattam a kezelését.
Én úgy csinálom, amikor már beláttam, hogy a szüleim mennyire betegek és az ex férjem is, hogy folyamatosan a távolabb helyezkedést gyakorlom. (a szüleim már meghaltak, egy ideje csak az ex férjemmel szemben gyakorlom, illetve a gyerekekkel is, amikor beugrik az én akaratom, az irányítási kényszerem és rájövök mit művelek már megint, a lehető leggyorsabban alkalmazni kezdem a távolabbra helyezkedést)
Idegen emberekkel kapcsolatban is jól működik, már nem akarok meggyőzni senkit sem arról, amit tudok és arról sem, hogy nekik mi lenne a jó. Hagyom, engedem, ki-ki élje a saját életét és ennek következményeként élhetem a sajátomat. Nem bújok már bele a másik ember bőrébe fejben és nem veszem át a fájdalmait. Együtt érzek vele, viszont ami az övé, azt meghagyom neki. És nincsen bűntudatom akkor, amikor nem segítettem, hiszen nem kért meg rá.
Egy példa:
Az ex iszik nálunk egyedül kávét. Ő főzi magának reggelente, én meg sem nézem, hogy lesz-e elég neki másnapra. Egy idő után észrevettem, nem főz kávét. Vártam, hogy szóljon, hozzunk a boltból, mert inna. Nem szólt. Aztán teltek a hetek, még mindig nem szólt. És nekem piszkálta a csőrömet a dolog, elé álltam és megkérdeztem tőle, már nem akar kávét inni? De, felelte, csak nincsen. És nem tudsz megkérni arra, hogy felírjam a listára és hozzunk? A válasz, nem tudtam, hogy ezt kérni kell. (természetesen gúnyosan)
Azonnal eszembe jutott az a hosszú évekig tartó állapotom, amikor abba ringattam magam, hogy majd mások kitalálják a gondolataimat, szükségleteimet, vágyaimat. Hát az ex férjem is ebben él. Inkább nem iszik kávét, csak ne kelljen kérnie.
Megfogadtam, legközelebb nem szólok semmit, hagyni fogom, ugyanis nem az én dolgom. Valószínűleg akkor is csak azért szóltam, mert a káoszigényem kielégítetlen volt már egy ideje. Jobban fogok erre figyelni, mert ezek játszmák. Ő figyeljen rám, mert éppen káoszigényem van, én meg törődjek vele, saját maga helyett. Nagyon beteges játszma!
0 megjegyzés