Na most, ebben az otthonban felnőve, nem vagy alig volt önbecsülésem és ahelyett, hogy megtapasztaltam volna a saját döntéseim következményeiből saját magamat, egy határozatlan ember lettem. Olyan aki kívülről roppant erősnek és határozottnak tűnt (az ego irányított), viszont belül folyamatosan rettegett a túlzott felelősségtől és a hibázások lehetőségétől és azok lehetséges következményeitől. Most is mint többször, kénytelen vagyok megemlíteni, nem csoda, hogy alkoholista lettem, hiszen az összegyűlt feszültséget jobb híján, alkohollal voltam képes feloldani. Nem adtak hozzám használtai utasítást, akkoriban azt sem tudtam ki vagyok...
Szégyelltem magam, amikor embereknek osztottam az észt, kijelentettem, hogy ezt vagy azt a problémájukat inkább így oldják meg és igen, rájuk akartam erőszakolni a saját meglátásaimat.
Hála Istennek, a 12 Lépéses Programban megtanultam/tanulom azt, hogy a "jót akarok neked", kezdetű mondattal lehet, a legrosszabbat teszem. Megtanultam, elég meghallgatnom mások problémáit, a megoldásukat nyugodtan rájuk bízhatom. Ezzel a felelősség a saját döntéseik miatt náluk marad, nem veszem át magamra. Persze többször előfordult velem az, amikor olyan emberrel beszélgettem és olyan dologról, aminél nem volt saját tapasztalatom, így belecsúsztam a tedd így vagy tedd úgy csapdájába. Kimerítő dolog, hiszen magamra vállaltam az ő döntésének felelősségét, mivel én döntöttem helyette.
Azóta még jobban figyelek arra, hogy legtöbbször hallgatni arany... és eszembe jut, én sem szeretem, amikor elmondom valakinek a saját gondomat, csupán csak meghallgatást remélve, aztán alig várja, hogy befejezzem és máris mondja nekem a frankót. Ilyenkor nagyon rövidre zárom a beszélgetést és a lehető leghamarabb elmenekülök és el is kerülöm.
A 12 Lépéses Programban az a legjobb számomra, hogy az lehetek, aki valójában vagyok. ENGED az lennem, aki valójában vagyok. Az elsők közötti rácsodálkozásom volt a "Csak a mai nap - al" együtt. Gyűlésen senki sem mondta meg nekem, hogy mit kéne tennem, meghallgatták a mondandómat és sokszor nekem ennyi elég is volt ahhoz, hogy hangosan kimondva a problémámat, máris rátaláljak a megoldásra.
A figyelmes hallgatás kihaló félben van a világon... halljátok, Emberek?!
0 megjegyzés