Eleinte a volt férjemmel kapcsolatban is volt bűntudatom. Nekem egyre több barátom lett, neki egy sem, azaz az én barátaim lettek az ő új ismerősei. Elkezdtem utazgatni az országban az AA-s, Al-Anonos, ACA-s barátaimmal, ő meg itthon maradt. Nem engedtem a bűntudatnak, azt mondtam magamnak, igen, ez egy önző Program, elsődleges a gyógyulásom, hiszen nem kisebb a tét, mint az életem.
Nehéz volt a szüleimmel kapcsolatban is, amikor ideköltöztünk hozzájuk. Kicsit feszengtem, szorongtam az első időkben, amikor megmutattam nekik a határaimat, aztán belerázódtam. Ők nem, hiszen valójában nem is ismertek engem, a függőségük nem engedte meg nekik. Egyre távolabb kerültünk egymástól, mert már nem akartam részt venni a beteges játszmákba. Sokat fáztam abban az időben, a szó szoros értelmében jeges volt a légkör. Túléltem és úgy, hogy közben nem veszítettem el saját magamat és őket sem bántottam meg. Azt, hogy ők hogy élték meg ezt az időszakot nem tudom, csak sejtéseim vannak erről. Egyet tudtam, nem akartam már a JÓ kislányuk lenni. Nem akartam a béke kedvéért feláldozni magamat, az életemet. Mert a JÓ gyerekek áldozatok, áldozatok a beteg szüleik, egy beteg otthon oltárán.
0 megjegyzés