Az Első Lépés a beismerés és a beismeréssel, az őszinte beismeréssel, már alázatot gyakorlok a betegségem elfogadásával. A tehetetlenséggel, mert nekem nincsen hatalmam felette, engem legyőzött, sokkal erősebb nálam, viszont a Felsőbb Erőnek - nevezhetem Istennek - még efölött a halálos betegség felett is van hatalma, hát Hozzá fordulok. Alázatosan kérem, hogy mentsen meg a kényszertől - akár iváskényszerről van szó, akár a társfüggés kényszereiről - és szabadítson meg egyéb fogyatékosságaimtól. Ezekkel a fogyatékosságaimmal már a Negyedik Lépésben bátran szembe néztem. Úgymint, hamis büszkeség, türelmetlenség, elodázás... stb.
Ahogy a meditáció is mondja, nem szükséges rágörcsölni, a hajlandóság éppen elég.
Szeretek az alázatról beszélni. Kulcsfontosságú az életemhez, a gyógyulásomhoz. Az alázat az ajtó a beismeréshez, elfogadáshoz, elengedéshez. Enélkül nem működik egyik sem. Az alázat nem tűri az egot, a hamis büszkeséget, viszont barátja a szeretetnek, együtt érzésnek, türelemnek, és a hálának.
0 megjegyzés