Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella


Február 19.
A MAGUNK ÚTJA
„Csak néhány órát töltöttem együtt egy csoporttársammal, és úgy éreztem, lassan begolyózom. Ez a nő azt állítja, hogy csak úgy haladhatok a programban, ha elmegyek az ő templomába, és alávetem magam az egyház szabályainak. Egyre erőszakosabb lett. Ő sokkal régebben csinálja már ezt a programot, mint én. Folyton arra gondoltam, hogy tudnia kell, mit beszél. De valahogy nem éreztem helyesnek az egészet. Most meg tisztára bolondnak tartom magam, meg bűnösnek, és félek és szégyellem magam.”
(Név nélkül)
A Tizenkét Lépéses program által ajánlott spirituális ösvény és a kilátásba helyezett fejlődés nem függ semmilyen vallásos hittől. Nem kapcsolódik semmilyen felekezethez vagy szektához. A programban is megfogalmazódik, hogy minden vallásos felekezettől és szektától függetlenül működik.
Ne hagyjuk senkinek, hogy a vallás miatt piszkáljon a gyógyulás során. Ne hagyjuk, hogy nyaggatásuk miatt szégyellni kelljen magunkat, féljünk vagy értéktelenebbnek véljük magunkat azért, mert nem sorakoztunk fel az ő vallásuk mögé.
Ne hagyjuk, hogy ilyesmit tegyenek velünk Isten és a szeretet nevében, s úgymond, gyógyulásunk elősegítésére.
Az a spirituális élmény, melyhez gyógyulásunk közben (vagy a Tizenkét Lépéses program révén) eljutunk, saját spirituális élményünk lesz. Istennel való érintkezés, kapcsolatfelvétel egy Felsőbb Erővel, ahogy Istent értelmezzük. Mindenkinek meg kell találnia a maga spirituális ösvényét. Mindenkinek magának kell kapcsolatot teremtenie Istennel. Mindenkinek szüksége van egy nála nagyobb erőre. Ezek az eszmék meghatározóan fontosak gyógyulásunkhoz.
Felsőbb Erőm, segíts, hogy tudjam: senkinek se kell hagynom, hogy tukmálja saját vallásos hitét. Ha ezt összekeverik azzal a spirituális élménnyel, amely a gyógyulással elérhető, kérlek, segíts, hogy jelezzem: ez az ő problémájuk, nem az enyém. Segíts felfedeznem és kifejlesztenem a saját spiritualitásomat. Vezess spirituális fejlődésemben isteni bölcsességeddel.

Nagyon hamar megtanultam azt a programban, a Társaimmal kapcsolatban, "Élni és élni hagyni". Ez sokkal nehezebb a családomra vonatkoztatva és azon belül is a gyerekeimre.  Mivel társfüggő vagyok (kodependens), a hozzám legközelebb állókkal a legnehezebb alkalmaznom a programot. 
Amikor elkezdetem járni a 12 Lépéses Programba, választottam szponzort magamnak, tőle tanultam azt, ha valakinek a Felsőbb Ereje az ajtókilincs, akkor az, teljesen mindegy, hogy micsoda, a lényeg az, hogy legyen és a hite benne. Az én Felsőbb Erőm először a csoport volt, az első évben mindenképpen és azt vettem észre, hogy kezd átalakulni egy Magasabb Hatalom felé, akit én Istennek nevezek. Sokunknak van saját, kizárólagos Felsőbb Ereje, aki csakis rá vigyáz, csakis őt szereti. Az én Felsőbb Erőm vigyáz az összes függő emberre, legyen bármi is a függése. Az én Felsőbb Erőm, szerető, megértő, óvó és nagyon bölcs, ugyanis mindenféle büntetések nélkül engedi, hogy ott és úgy hibázzak, ahogy és ahol én akarok. Megtanultam, nincsenek jutalmak és büntetések, csak következmények.

This entry was posted on 14:15 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés