Hálát adok Istennek és a kedves orvos Ismerősömnek, aki emberként kezelt és nem kerítette hatalmába a fehér köpeny varázsa, aki elmondta nekem, hogy ŐK talán segíthetnek, menjek el, nézzem meg, hogy működik a 12 Lépéses Program. Az Ő kedvéért mentem el és saját magamért maradtam, ugyanis megérintett a valahová tartozás érzése, az olyan vagyok mint ŐK felfedezése magamban, az azonosulás és nem a különbözőség. Előző életemben, az előző 32 évemet magányosan éltem le, kívülállónak éreztem magam, bármilyen társaságban voltam. Emlékszem az első gyűlésre, hányszor bólogattam a hozzászóló mondandójához és magamban ujjongtam, én is, én is én is. Lehet hogy az ő története kockás volt, az enyém pepita, viszont a lényegen ez mit sem változtatott. Hazaérkeztem.
Megtanultam, saját magától senkit sem lehet akarata ellenére megmenteni (ez a hozzáállás még ma is nagyon nehéz a gyerekeimmel kapcsolatban), és azt is, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kirakva, lehet, hogy az én jó szándékomba a másik belehal. Ezen keresztül kezdtem meghallani az emberek szavát és nem rájuk erőszakolni a "szerintem NEKED így jobb lenne" kezdetű mondataimat. Megtanultam magamról beszélni, adott helyzetben, embernek a saját történetemet elmondani, adott eseménnyel kapcsolatban. Megtanultam tisztelni a saját véleményemet ezáltal és tisztelni a másik választását, döntését. Megtanultam mindehhez az ajtó, az ALÁZAT, és kinyitottam.
0 megjegyzés