Mások kedvének keresése arra jó lehetett, hogy túléljük a gyermekkorunkat. Talán nem kaptuk meg a megérdemelt szeretetet és odafigyelést. Nem engedték meg, hogy bizonyos dolgokban a saját kedvünk szerint járjunk el, hogy olyan cselekvésmódot válasszunk, amely önbizalmunkat demonstrálja.
Gyerekkoromban folyton a szüleim kedvét kerestem, nagyon, nagyon jó kislány voltam. Aztán amikor már nagyobbacska és el akartam járni a barátnőimmel szórakozni és mivel nem akart apu elengedni, kitaláltam, akkor fizetek érte. Kettő legyet akartam ütni egy csapásra, segítek itthon, szó nem érheti a ház elejét és legalább azt a kifogást nem hozhatták fel indoklásul, hogy nem csinálok itthon semmit. Viszont ott legbelül a szeretetükért, megbecsülésükért és az elfogadásukért kuncsorogtam, amiről akkor még fogalmam sem volt, erre később a Programban jöttem rá... Társaságban, és a munkahelyemen is az emberek kedvét kerestem. Volt egy barátom, aki egyszer azt mondta nekem, több hónapnyi együtt járás után, hogy "tökéletes vagyok". Nagyon tetszett ez nekem akkor, kihúztam magam. Persze egy idő után keresett magának egy tökéletlenebb barátnőt. Jóval később értettem azt meg, amikor a 12 Lépéses Program hatására elkezdtem saját magamat felfedezni, hogy egy TÖKÉLETES ember (ugye ilyen nincsen), mennyire unalmas lehet.
Amikor megtanultam nem-et mondani, attól a pillanattól indult el saját magam szeretete.
Tudok nem-et mondani olyan embereknek, akiknek régen nem mertem, mert azt hittem, ha nem-et mondok, az embert utasítom vissza és nem egy kérést. A kettő nem ugyanaz!
0 megjegyzés