Összeomlottam, kis híján belehaltam ebbe a gondolkodásba.
A 12 Lépéses Program, a Felsőbb Erő és a Társaim történetei tanítottak. Gyűléseken nem a különbözőséget, hanem az azonosulást kerestem.
A 12 Lépéses Program tanít a mai napon is arra, hogy "lassan siessek". A 12 Lépéssel kapcsolatban is, viszont minden nap tegyek érte, rajta keresztül saját magamért, a gyógyulásomért. Számomra megnyugtató volt, amikor meghallottam gyűlésen egy Társamtól, mindenki a saját tempójában lépegetni a Lépéseket, éli a Programot.
Emlékszem egy beszélgetésre a szponzorommal, amikor még "csak" két-három hónapot töltöttem el a Programban. Gyűlésen a Nyolcadik Lépés ("Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.") volt a téma és én míg hazaértem és még otthon is és még másnap is egyfolytában azon gondolkodtam, kit bántottam meg a függőségem aktív időtartama alatt? Elmondtam a szponzoromnak, bármennyire is kutakodok, bármennyire is erőltetem, folyton ott lyukadok ki, senkit nem bántottam meg. Ő azt felelte, akkor senkit. Benne hagyott, pedig Ő tudta, hiszen előttem járt a gyógyulásban, hogy az aktív függő ember betegsége, elsősorban és legelősebben a családjára hat. Hálás vagyok neki, ugyanis ha akkor szembesít azzal, vagy esetleg rávezet arra, mennyi kárt okoztam a betegségemmel a gyerekeimben, a házasságomban, lehet, ma már nem élnék. Nagy a valószínűsége, sőt, mondhatom teljesen biztos vagyok abban, akkori tagadásom, be nem látásom, az életemet mentette meg. Mindent a maga idejében. És hamarosan eljött az az idő is, amikor egy éven át, minden este egy órát beszéltem telefon a szponzorommal, mert Isten elég erősnek talált már ahhoz, hogy megláthassam függőségem rombolását.
0 megjegyzés