Colette Dowling - Hamupipőke komplexus  

Bejegyezte: Bogriella


Colette Dowling - Hamupipőke komplexus

A Hamupipőke-komplexust egyik "áldozata" írta le a hetvenes évek Amerikájában, miután megtalálta álmai hercegét, megkezdte mellette az idilli, gondtalan, sőt szinte gyermeki életet - és rájött, hogy mennyire átverte ezzel önmagát. Mondhatnánk persze: korunk szinglijei már megvédik magukat ettől a tévedéstől, de nem biztos, hogy így van.
 
A nőkkel szemben támasztott ellentmondásos elvárások egyik beszédes leleplezője alighanem a Hamupipőke-komplexus leghíresebb áldozata: a "Nőies Nő", azaz a Julia Roberts alakította Pretty Woman. A napi betevőt prostitúcióból fedező Vivian és legbájosabb mesehősünk között temérdek a hasonlóság. A gürcölés mindkettejük számára elviselhetetlen és megalázó, az élhető élet pedig valami fehéren közelítő férfi képében jelentkezik. Az asszonyi megváltás voltaképp a partnernek való alárendelődéssel, a függetlenség feladásával egyenértékű - még akkor is, ha jól emlékszem, Vivian épp az egyetemi tanulmányait kezdheti meg a Richard Gere herceg bankszámlájához való hozzáféréssel.

A Herceg mindent elront

A Hamupipőke-komplexust a '70-es években írta le Colette Dowling Amerikában. A pszichoterapeuta elsősorban a saját tapasztalataiból merített: 35 évesen, négy év foggal-körömmel küzdelem után szerencsére vidékre költözhetett New Yorkból. Túl egy rossz házasságon, a három gyermekét egyedül nevelő anya nagyvárosi kínkeservein végre otthonra lelt egy családi házzal bíró férfi oldalán. Soha többé porlevesek, vasalatlan ingujjak, lekésett szülőik és négyórás alvások! Fél év elteltével azonban az újraültetett muskátlik és élre hajtogatott melegítőgatyák világa lassan szürkülni kezdett. A biztonság beteljesült vágya és a háziasszonyszerep mintha maguk alá temették volna az ambíciókat is. Az írói terveket dédelgető Colette nemcsak azzal szembesült, hogy jó pár kiló felszaladt rá az elmúlt hónapokban, és feledésbe merült a "csábító vamp" szerepkör, de azzal is, hogy a farmra költözése óta alig pár sor árválkodik a monitoron. A herceg mintha elrabolta volna mindazt, amitől korábban önmagának érezte magát: a terveit, a kitartását, a küzdőképességét és a kreativitást. Vajon sikerült-e befejeznie a Pretty Womannek a jogot?

Mielőtt gúnyosan legyintenénk, hogy unatkozó amerikai feministák ismét felfedezték a semmit, szaladjunk végig az iwiw-ismerőseinken, vajon illik-e valamelyikükre a topánka. Felbukkan-e a jó haverok között a nő, aki minden kapcsolatában a gyerekkorát próbálja újjáépíteni? Aki nem egyszerűen szerelemre vágyik, hanem a felnőtt élet kíméletlen csatái - a kifizetetlen számlák, szarrágó főnökök, örökös időzavar és bódító fáradtság világa - elől menekülne a kandallótűz mellé. Aki megroppant a magáért vállalt felelősség súlya alatt, és ahelyett, hogy ismét feltápászkodna, inkább ölbe veteti magát. Aki egyszerűen megijedt attól, hogy önmaga is lehetne. Ártatlan '70-es évek! Akkoriban a lányok még a boldog gyerekkorból a boldog gyerekkorba lendítő fiatalemberekről ábrándoztak. Megtörtek a felnőttlét buktatóin, rendben - de mi közünk hozzá? A virágágyást, duruzsoló kályhát és esküvői uszályt köpködő szinglik korában nem kellene inkább az "anti-Hamupipőke komplexust" feltalálnunk? Nincsenek talán többségben manapság azok a csajok, akik egy akcióhős rettenthetetlenségével állják a sarat három munkahelyen, a testépítő szalonban és a gasztroblog-közösségben egyaránt: akiknek mindenük megvan a gyengéd öleléseket és az érzelmi biztonságot leszámítva?

A szinglik is

Bár Colette Dowling nyilatkozatait nem ismerem a témában, ha alaposan végiggondoljuk a Cinderella-sztorit gonosz mostohástól és hercegestől, kérdés, hogy nem ugyanebbe a mesébe ragadtak-e titokban a harmadik évezred önmegvalósító leányzói is. Ha újból végiggörgetjük az ismerősök listáját, vajon hány olyan szingli barátnőt dob a gép, akinek egy férfi sem elég jó? Mert nincs diplomája, panorámás lakása vagy apukás temperamentuma: mert amit nyújtani tud, amellett bizony megmaradna a körömrágás a csekkek, meg a magánmelók és az aerobic-órák egyeztetése miatt. Akinek az oldalán nem lehetne hátradőlni, és visszazuhanni az embriólétbe, és akinél a "nem választás" és az egyedüllét is biztonságosabb. "Ha így nézzük, bennem is lakik egy jókora darab Hamupipőkéből - mondja egy 34 éves nő. - Kapcsolatban élek lassan öt éve, de képtelen vagyok a holtomiglan kimondására. Egy csomót álmodozok arról, hogy jön valaki, akivel szenvedélyesebb lesz a szerelem, és aki mellett persze más sincs, csak a lángolás. Vigyen innen jó messzire, hogy örökre megszabaduljak ezektől a kisstílű hülyeségektől, amikkel nap mint nap foglalkoznom kell!"


A személyiség azonban - ahogy arra Colette farmbeli "leeresztése" is rámutatott - sajnos nem a tündérmesék logikája szerint építkezik. Bizonyos frusztráló tapasztalatok és harcok híján megfeneklik a megküzdő kapacitás, elakad a fejlődés, és gyámoltalanok, elveszettek, naivak és infantilisek maradunk (hogy az elpuskázott lehetőségeink, meg nem valósított ambícióink, soha ki nem fejlesztett képességeink szorongást keltő hatásairól már ne is beszéljek!). A pszichoterapeuták alkoholistákkal kapcsolatban emlegetnek "lyukakat a személyiségben": olyan hiányosságokat, amelyek érett emberek esetében épp a nehézségek és a velük való megbirkózás következtében tűnnek el. A Hamupipőkék bizonyos szempontból az ital- vagy drogfüggőkhöz hasonlóak: a gyerekkor elmúlta után fennmaradt sóvárgás a "babakor" önfeledtsége és totális védelme után megakadályozza, hogy azzá váljanak, akik valójában lehetnének. Így viszont paradox módon pont azt nem érik el, ami után ácsingóznak: a maguk által megvívott - és épp emiatt felbecsülhetetlen - biztonságot és boldogságot.

Forrás: http://www.noilapozo.hu/20100517/hamupipoke-komplexus 

This entry was posted on 17:04 and is filed under . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés