Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella

Image and video hosting by TinyPic

Május 29.
Erőtlenség és életünk kezelhetetlensége.

Nem az akaraterő a kulcsa annak az életnek, amelyet keresünk, hanem a megadás.
„Életem jó részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam rávenni másokat, legyenek olyanok, amilyenek nem akartak lenni, tegyék azt, amit nem akarnak megtenni, vállaljanak olyan érzelmeket, amiket nem kívánnak. Ebben a folyamatban megőrjítettem őket is, magamat is – mondta egy gyógyulófélben lévő asszony. – Egész gyerekkoromat azzal töltöttem, hogy megpróbáltam alkoholista apámat, aki nem szeretett senkit, normális emberré változtatni, aki szeret engem. Ezek után hozzámentem egy alkoholistához, és tíz évet töltöttem el azzal, hogy megpróbáljam leszoktatni az ivásról.
Hosszú éveket fordítottam arra, hogy érzelmileg megközelíthetetlen embereket próbáltam rávenni arra, hogy vállaljanak el érzelmileg.
És még több évet töltöttem el azzal, hogy boldoggá tegyem családomnak azokat a tagjait, akik boldogan éltek együtt saját boldogtalanságukkal. Ezzel azt akarom mondani, hogy életem jó részét arra fordítottam, hogy kétségbeesetten és fölöslegesen próbáltam elérni a lehetetlent, és mert nem sikerült, eleven csődtömegnek láttam magam. Olyasmi volt ez, mintha kukoricát ültetnék, és zöldborsót akarnék aratni. Biztos kudarc.
Ha megadom magam az erőtlenségemnek, nem pazarlom az időmet és energiámat arra, hogy megváltoztassam azt, amit úgysem tudok megváltoztatni. Így nem a lehetetlennel próbálkozom, hanem a lehetségesre összpontosítok: hogy az legyek, aki vagyok, szeressem magam, átérezzem, amit érzek, s azt tegyek az életemmel, amit akarok.”
Gyógyulásunk során megtanuljuk, hogy ne harcoljunk oroszlánokkal, mert úgysem győzhetünk. Megtanuljuk azt is, hogy minél inkább mások irányítására és megváltoztatására összpontosítunk, annál kezelhetetlenebbé válik a saját életünk. Minél jobban összpontosítunk arra, hogy a saját életünket éljük, annál kezelhetőbbé válik az életünk.
Ma elfogadom erőtlenségemet azokon a területeken, ahol nem áll hatalmamban változtatni, és hagyom, hogy a saját életem kezelhetővé váljék.

 Akaraterőből nálam nincsen hiány. Gyerekként belém sulykolták a szüleim, nem akarásnak nyögés a vége. Úgy hiszem, mégis a dac kiválthatta belőlem a halogatást, csakis az miatt, hogy legalább illúziója legyen annak, hogy életem egy icipici tört részét én irányíthassam.

Édes Istenem, a fenti meditációban "beszélő" hölgy én is lehetnék.
Éveket töltöttem el olyan emberekkel, akik érzelmileg megközelíthetetlenek és a mai napon is együtt élek egy ilyen emberrel, a gyerekeim apjával. Nem panaszként mondom, hiszen magam választottam. A változás ma már annyi, hogy tudom valójában milyen ember is ő és már nem kesergek afelett... sőt, nem okolom magam azért, mert ő nem képes a szeretetre. Régebben sokat szenvedtem az miatt, mert érzetem nem szeret. Fejlődésem annyiban bővült ki, felismertem, ő birtokol, mint azoknak az embereknek a többsége akik nem képesek vagy nem mernek vagy nem akarnak szeretni. Ilyen voltam én is, a birtoklást összekevertem a szeretettel, úgyhogy tudom miről beszélek. Még ma is többször belecsúszok a birtoklásba, mint szeretnék. Mégis a lényeg amit nem győzök hangsúlyozni az az, hogy már tudom a különbséget, képes vagyok felismerni, hála a 12 Lépéses Programnak!

Amióta elköltözött a lányom és látom azt, hogy merre tart az élete, időszakosan én akarom, hogy boldog legyen, az ő akarata ellenére és ilyenkor jól összeveszünk. Valahogy még nem tudtam eljutni arra a szintre, amikor azt mondom legyen boldog a boldogtalanságával. Igen, a gyerekem és ettől olyan nehéz... lehetne ez kifogás is a részemről, hogy időnkénti káoszigényemet kielégíthessem vele, mégsem annak érzem. Nagyon szeretném, ha boldog élete lenne a lányomnak - melyik szülő nem - és a lelkemben annyira nehéz mégis elfogadnom azt, amit választott. Engednem neki, hogy a megtapasztalás útján járva ő is különbséget tudjon tenni boldogság és boldogtalanság között.
Hangsúlyozom, annyi a fejlődésem, hogy ez az állapot már nem folyamatos, én is szerepelek már a saját életemben, olykor visszaveszem, máskor meg elengedem, élethelyzettől függő a dolog.

(nem tudom mi lelte ma a bloggert vagy a net szolgáltatómat, fél óra, amíg betöltötte az oldalt... remélem sikerül felraknom a meditációt)

This entry was posted on 20:11 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés