Édes Istenem, a fenti meditációban "beszélő" hölgy én is lehetnék.
Éveket töltöttem el olyan emberekkel, akik érzelmileg megközelíthetetlenek és a mai napon is együtt élek egy ilyen emberrel, a gyerekeim apjával. Nem panaszként mondom, hiszen magam választottam. A változás ma már annyi, hogy tudom valójában milyen ember is ő és már nem kesergek afelett... sőt, nem okolom magam azért, mert ő nem képes a szeretetre. Régebben sokat szenvedtem az miatt, mert érzetem nem szeret. Fejlődésem annyiban bővült ki, felismertem, ő birtokol, mint azoknak az embereknek a többsége akik nem képesek vagy nem mernek vagy nem akarnak szeretni. Ilyen voltam én is, a birtoklást összekevertem a szeretettel, úgyhogy tudom miről beszélek. Még ma is többször belecsúszok a birtoklásba, mint szeretnék. Mégis a lényeg amit nem győzök hangsúlyozni az az, hogy már tudom a különbséget, képes vagyok felismerni, hála a 12 Lépéses Programnak!
Amióta elköltözött a lányom és látom azt, hogy merre tart az élete, időszakosan én akarom, hogy boldog legyen, az ő akarata ellenére és ilyenkor jól összeveszünk. Valahogy még nem tudtam eljutni arra a szintre, amikor azt mondom legyen boldog a boldogtalanságával. Igen, a gyerekem és ettől olyan nehéz... lehetne ez kifogás is a részemről, hogy időnkénti káoszigényemet kielégíthessem vele, mégsem annak érzem. Nagyon szeretném, ha boldog élete lenne a lányomnak - melyik szülő nem - és a lelkemben annyira nehéz mégis elfogadnom azt, amit választott. Engednem neki, hogy a megtapasztalás útján járva ő is különbséget tudjon tenni boldogság és boldogtalanság között.
Hangsúlyozom, annyi a fejlődésem, hogy ez az állapot már nem folyamatos, én is szerepelek már a saját életemben, olykor visszaveszem, máskor meg elengedem, élethelyzettől függő a dolog.
(nem tudom mi lelte ma a bloggert vagy a net szolgáltatómat, fél óra, amíg betöltötte az oldalt... remélem sikerül felraknom a meditációt)
0 megjegyzés