Napi meditáció (Melody Beattie - 365 nap, 365 meditáció)  

Bejegyezte: Bogriella



Május 11.
Tökéletesség.

Sokan könyörtelenül piszkáltuk magunkat gyógyulásunk előtt. És lehet, hogy most, gyógyulásunk folyamatában is hajlamosak vagyunk rá.
„Ha csakugyan gyógyulóban lennék, biztosan nem tenném megint ezt…” „Már sokkal előrébb kellene tartanom.” Akkor merülünk ilyen gondolatokba, ha szégyelljük magunkat. Nem kellene így bánnunk magunkkal. Az égvilágon semmi haszna.
Ne feledd: a szégyen akadályoz. Viszont az önszeretet és az elfogadás képessé tesz a megváltozásra és a fejlődésre. Ha valóban tettünk valami olyat, amiért bűntudatunk lehet, kijavíthatjuk azzal, hogy igyekszünk jóvátenni, és elfogadjuk és szeretjük magunkat továbbra is.
Akkor sincs okunk szégyenkezni, ha visszacsúszunk régi, függőségen alapuló gondolkodásmódunkba, érzéseinkbe és viselkedésmódunkba. Időről, időre mindnyájan visszalépünk. Így tanulunk és fejlődünk. A visszaesés vagy újrafeldolgozás gyógyulásunk fontos része. És a kiút nem a szégyenkezés, mert az csak mélyebbre taszít a függőségbe.
Sok fájdalom fakad abból, hogy megpróbálunk tökéletesek lenni. A tökéletességet nem lehet elérni, hacsak nem értelmezzük másképp ezt a fogalmat: a tökéletesség az, amik most és éppen itt vagyunk, ha olyannak fogadjuk el és szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk. Mert pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell gyógyulásunk útján.
Ma elfogadom és szeretem magam úgy, ahogy vagyok, és ott, ahol tartok gyógyulásom folyamatában. Mert pontosan ott vagyok, ahol ma kell lennem ahhoz, hogy eljussak oda, ahol holnap kell lennem.

Éppen a tegnapelőtti meditációnál volt szó arról, hogy az élet gyengéd tanító, melynél megemlítettem, hogy én, magamhoz, olykor nagyon kegyetlen tudok lenni a vissza-visszatérő elégedetlenségemmel.
A mai meditáció számomra megmutatja ennek az okát, a szégyent. Igen, többször előfordult, hogy szégyellem magamat, magam előtt, mert mondjuk szerintem, nem a megfelelő tempóban haladok a gyógyulás útján, vagy visszacsúszkálok, többször, mint azt az egom elnézné... stb.
Amikor kegyes, alázat teli, megbocsátó hangulatban vagyok, akkor elnézem a fent említetteket magamnak, ezzel elfogadom és el is engedem. A legjobb állapot, hálás vagyok azért, hogy a felépülésem során többször megtapasztalhattam.
Ez a mondat is sokat segít, már ha eszembe jut - pontosan ott vagyok, ahol lennem kell és pontosan ott tartok, ahol tartanom kell. Rendkívüli módon megnyugtató. Olyan, mintha egy szeretettel teli, kedves és megbocsátó szülő mondaná nekem, akinek a szavára hallgatok, aki megnyugtat.
Persze nem jó állapot számomra az, amikor elégedetlen vagyok a fejlődésemmel, mert ilyenkor belép a túl sokat akarásom, viszont mégis vigasztaló, hogy felismerem, beismerem, beszélek, írok róla és ezzel segítem az elengedését és máris, újból a felépülés útjára léptem.

This entry was posted on 17:13 and is filed under , . You can leave a response and follow any responses to this entry through the Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom) .

0 megjegyzés