Egy teljesen elveszett ember voltam, sok évvel ezelőtt, olyan, aki csak a kézzel fogható dolgoknak tudott örülni, olyasmiknek, amiket pénzen lehetett megvásárolni, a lelki örömökről fogalma sem volt. Nem gondolom, hogy ez hiba volt a részemről, egyszerűen olyan környezetben nőttem fel, ahol a lelkiségnek nem volt helye, illetve csak egy ember részéről, ő az apám volt. Neki sem rovom fel hibaként, azt adta, amit adni tudott egy aktív függő ember...
Régebben a köszönöm szót, csak úgy mondtam, mert illedelmesre neveltek a szüleim, nem éreztem igazán a mögöttes tartalmat. Hogyan is érezhettem volna, hiszen zárva volt a lelkem, saját magam előtt és mások előtt is. Jó pár éve, sokat jelent nekem a köszönöm szó, akkor is ha én mondom és akkor is, amikor nekem köszönnek meg valamit. Tartalommal bíró lett. Lelki tartalommal.
A mai napon örülök annak, hogy jelentkeztem a Magyar blogok oldalra. Kissé tébláboltam előtte, ugyanis annyira személyes és éppen a függőség boncolgatása, a függőségem megélésének felvállalása és a gyógyulási folyamatom elmondása miatt annyira érzékeny a blogom témája, nem reméltem azt, hogy valaki is szavazni fog rá. És valaki szavazott és én ezt itt és most hálásan megköszönöm. Kockáztattam a jelentkezéssel és mennyire jól tettem!
0 megjegyzés